Hat éves kortól

2023.03.17. 20:00

Elsős lesz a gyermek, iskolát kell választani

Közeledik a leendő első osztályosok általános iskolai beíratása, ami idén április 20-ára (csütörtök) és 21-ére (péntek) esik. Sok szülő még most sem tudja, melyik intézménybe kell vinnie a gyermekét. Az viszont biztos, hogy minden gyermek, aki augusztus 31-ig betölti a hatodik életévét, tankötelessé válik.

Mauthner Ilona

Minden gyermek, aki augusztus 31-ig betölti a hatodik életévét, tankötelessé válik. (Illusztráció: MW)

A nemzeti köznevelésről szóló törvény szerint Magyarországon minden gyermek köteles az intézményes nevelés-oktatásban részt venni, tankötelezettségét teljesíteni. A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a hatodik életévét betölti, tankötelessé válik. A tankötelezettség megkezdésének feltétele viszont az, hogy a gyermek értelmi, lelki, szociális és testi fejlettségének állapota elérje az iskolába lépéshez szükséges szintet.

Ha a szülő úgy érzi, gyermeke még nem felkészült, akkor az iskolai felvétellel kapcsolatban meghozott döntés ellen – annak közlésétől számított tizenöt napon belül – eljárást indíthat az intézményvezetőnél a döntéshozó intézményhez benyújtott, de a fenntartónak címzett kérelemmel. A kérelem tekintetében a fenntartó jár el, és hoz másodfokú döntést.

A legtöbb szülő arra kíváncsi, hol lehet megnézni, hogy a lakhelyük szerint melyik a körzetes iskola, és köteles-e oda beíratni a gyermekét, vagy választhat másik iskolát is.

A válaszokat az Oktatási Hivatal oldalán tekinthetik meg az érdeklődők. A gyermek körzetes iskoláját az alábbi keresőfelületen (ide kattintva) és az általános iskolák honlapján találják meg. Csupán annyi a teendő, hogy megadja a település és az utca nevét, a rendszer kidobja, melyik a körzetes általános iskola.

A keresés gombot megnyomva Szekszárd esetében például tizenegy általános iskolát mutat a lista. Ezután már csak annyi a dolgunk, hogy a sor végén lévő nagyítóra kattintunk, és megkapjuk azoknak az utcáknak a nevét, melyek az adott iskolához tartoznak. Az intézmény adatait és elérhetőségét is megtaláljuk itt. Vannak a listán olyan szekszárdi általános iskolák is, melyek nem körzetesek, vagyis a város egész területéről fogadják a leendő első osztályos gyermekeket.

Az adott évben tanköteles korba lépő sajátos nevelési igényű gyermeket a szülő a szakértői bizottság véleményében vagy a tankerületi központ végleges határozatában megjelölt időpontig köteles beíratni a kijelölt iskolába.

A nemzetiséghez tartozó jelentkezőt – ha a felvételi követelményeknek megfelel – a nemzetiség nyelvén vagy a nemzetiség nyelvén és magyarul tanító iskolába, tagozatra, osztályba, csoportba fel vagy át kell venni.

Az itt élő menekültek is tankötelezettek

Magyar állampolgár engedély nélkül folytathat tanulmányokat külföldön és tankötelezettségét külföldi nevelési-oktatási intézményben is teljesítheti. A tanköteles tanuló tanulmányainak külföldön történő folytatását – a tanköteles gyermek nyilvántartása céljából – be kell jelenteni az Oktatási Hivatalnak.

A nem magyar állampolgár kiskorú akkor tanköteles Magyarországon, ha menekült, oltalmazott, menedékes, valamint a menedékjogról szóló törvény alapján befogadott jogállású, a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogát Magyarországon gyakorolja. 

A feltételek meglétét a gyermek nevelési-oktatási intézménybe történő felvételénél igazolni kell. A Magyarországon tartózkodó nem magyar állampolgár, ha megfelel a fenti feltételeknek, az iskolai nevelést-oktatást a tankötelezettség fennállása, továbbá a 18. életéve betöltése előtt megkezdett tanulmányok befejezéséig a magyar állampolgárokkal azonos feltételekkel veheti igénybe.

Az a szülő vagy törvényes képviselő, aki a szülői felügyelete vagy gyámsága alatt álló gyermeket kellő időben az iskolába nem íratja be, szabálysértést követ el.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában