NMI

2023.04.24. 17:22

Kézműves szakkörökkel formálják a közösséget

Bikácson, az apró Tolna vármegyei faluban lezárult a Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) által ősszel elindított kézműves szakkörök legutóbbi évada.

Gazsó Rita

Nagyon szép alkotások születtek a szakkörön (Fotó: NMI)

A Nemzeti Művelődési Intézet tavaly is meghirdette a korábban is nagy sikernek örvendő A Szakkör – Tudásunkkal kézenfogva projektjét. A közművelődési intézmények, színterek, kulturális tevékenységet végző civil szervezetek öt fős közösségeik részére tizenöt szakágban tudtak szakköri eszközöket és alapanyagokat igényelni. 

Tolna vármegyében a különböző településeken összesen 74 szakkör indult el, a támogatás feltétele annyi volt, hogy a résztvevő csoportoknak húsz foglalkozást kellett megtartaniuk. A szervezők minden különböző szakkörhöz biztosítottak egy-egy videó sorozatot, amely bemutatta az elkészíthető feladatokat. 

A csatlakozó települések közül elsőként Bikács fejezte be az általa vállaltakat, és két hétig látható kiállítás nyílt az elkészült kézműves remekekből, a gyertyaöntés, makramé valamint quilling – vagyis papírcsík technika – szakkörök résztvevőinek munkáiból. Mint megtudtuk, nem csak helyből, de szomszédos településekről is érkeztek érdeklődők, akik kíváncsiak voltak rá, hogy Bikácson milyen alkotások születtek. A résztvevők a helyszínen ki is próbálhatták az egyes foglalkozásokat.

A kiállítást az NMI Tolna Vármegyei igazgatója, Kuti Imréné nyitotta meg múlt szombaton. A közművelődési szakember szerint nagyon szép alkotások születtek, amelyek közül nehéz lenne kiemelni bármelyiket. A legérdekesebbnek mindenesetre a többórás munkával elkészített kvilling technikával készült lepkét találta.

– Fontos, hogy a kis településeken is megmutathassák a kézműveskedni szeretők, hogy mire képesek, hová tudnak eljutni. Itt, Bikácson is nagyon szép dolgok születtek. A legfontosabb eredmény, hogy a helyi ügyes kezű asszonyok azt mondták, hogy a program végeztével sem hagyják abba a foglalkozásokat – mondta a megnyitót követően Kuti Imréné. A NMI Tolna Vármegyei igazgatója szerint ugyanis a program célja részben a közösségépítés, részben pedig a hagyományápolás.

Hozzátette, az elmúlt hónapokban nem voltak egyszerű helyzetben a szakkörök tagjai, szervezői, hiszen az energiatakarékosság miatt a legtöbb településen korlátozottan működtek a kulturális, művelődési intézmények, amelyek helyet adnak az ilyen civil foglalkozásoknak. Ennek ellenére valamennyi helyszínen meg tudták szervezni a foglalkozásokat.

A bikácsi közösségi színtérben április 29-ig tekinthető meg a kiállítás, mint megtudtuk, a jövő héten Decsen zárul a makramé szakkör, ezt követően pedig Aparhanton várható hasonló program-záró megnyitó.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában