Fejlesztés

2023.04.16. 13:30

Megtörtént a Grábócot és Szálkát összekötő út műszaki átadása

Elkészült a Grábócot és Szálkát összekötő út, nem zsákfalu többé Grábóc. A hivatalos átadásra is sor kerül pár héten belül, amiről a helyi polgármester, Vincze Kálmán adott tájékoztatást lapunknak.

Farkas Eszter

Vincze Kálmán polgármester az elkészült összekötő útnál (Fotó: M. K.)

Évtizedek termése érett be a napokban jegyezte meg tréfásan Vincze Kálmán polgármester, hiszen végre szilárdburkolattal látták el a Grábóc és Szálka közötti földutat, így a dombok közt megbújó település nem zsákfalu már többé.

– Az út műszaki átadása a mai napon, azaz egészen pontosan péntek délelőtt megtörtént, amin az önkormányzat és a kivitelező cég is részt vett - mondta el a polgármester, majd hozzáfűzte: ha az időjárási körülmények is engedik, akkor végre pár héten belül az út hivatalos átadására is sort keríthetünk, ugyanis apróbb munkálatok még visszavannak, de az út már használható.

Elkészült a Grábócot és Szálkát összekötő út, nem zsákfalu többé Grábóc. (Fotó: M. K.)

A közel három kilométeres útszakasz létrejöttével, - ami összeköti Grábócot Szálkával - több szempontból is könnyebbé válik a helyiek élete.

– Körülbelül ötven éve született meg ennek az útnak a gondolata, azonban sokak bicskája beletört. Miután az útszakasz tulajdonjogát megkaptuk a Magyar Közút Nonprofit Zrt -től, végre pályázatot nyújthattunk be a földút aszfaltozására. Végül a Vidékfejlesztési Programnak hála, közel kétszázharminc millió forintból ezt meg is tudtuk valósítani végre.

A pályázathoz tizenkét millió forint önerőt az önkormányzat egymaga nem tudott volna kigazdálkodni, a helyi vállalkozók nyújtottak segítő jobbot. Vincze Kálmán kiemelte, a felújítással a helyiek nemcsak gyorsabban jutnak el Szekszárdra, de a földút lebetonozásával egy régi problémát is sikerült kiküszöbölniük.

Pár héten belül hivatalos keretek között adják át a Szálkát és Grábócot összekötő utat (Fotó: M. K.)

– Komoly problémát okozott az esőzéseknél, hogy a földút csúszóssá vált, a dombról a sár a faluba folyt le, ami később elporladt és a házak falára rakódott le. Ezenfelül pozitív hozadék lesz az is, hogy az új útszakasznak köszönhetően fellendül a turizmus is a faluban. 

Egy helyi lakos kérdésünkre elmondta, hogy hatalmas segítség lesz számukra az új út.

– Végre sokkal közelebb kerülünk Szekszárdhoz. Ez nemcsak az idősebb generációnak lesz segítség, akiknek sokszor kell valamilyen orvosi ellátás miatt a megyeszékhelyre utaznia, de a fiatalok is könnyebben találnak majd munkát maguknak.

Grábóc eddig a megyeszékhelytől több, mint tizenkét kilométeres kerülővel volt csak megközelíthető aszfaltozott úton, a legközelebbi település, Mőcsény körülbelül hat kilométerre található, a legközelebbi város pedig a falutól tíz kilométerre fekvő Bonyhád. Az eddigi huszonhárom kilométeres Grábóc-Szekszárd útszakasz a fejlesztéssel mindössze tizenkét kilométerre rövidül le.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában