Glöckner János emlékére

2023.05.02. 07:00

Évről évre egyre jobb a bátaszéki néptáncfesztivál

Idén hetedik alkalommal rendezték meg a Glöckner Jánosról elnevezett német nemzetiségi néptáncfesztivált, melynek idén is a helyi művelődési ház adott helyet.

Mauthner Ilona

Glöckner János emléke, hagyatatéka nagyon sok táncost köt össze (Fotó: Ócsai Krisztina)

A szombati rendezvény csakúgy, mint a korábbi években koszorúzással kezdődött a Glöckner János emléktáblánál. A fesztivált Boglári Tamás, a Deutsche Bühne Ungarn (Magyarországi Német Színház) színművésze nyitotta meg egy németül előadott verssel. A mű egy körtés bácsiról szólt, aki mindenkinek adott az általa termelt gyümölcsből. A sírján is egy körtefát ültettek el, ami bőséges termést hozott minden évben és ebből jutott mindenkinek, aki igényt tartott rá.

Glöckner Attila, a hagyaték őrzője elmondta, az ő édesapja is ilyen ember volt. Adott mindenkinek a német nemzetiségi kultúrából. Az utódoknak pedig az a dolguk, hogy ezt megőrizzék, életben tartsák, tovább vigyék a következő generációnak.

A fellépő táncosok – Bátaszéki Heimat Német Nemzetiségi tánccsoport, Mórágyi Német Nemzetiségi Tánc csoport, Vokányi Német Nemzetiségi Tánccsoport, a gyönki Grüne Wiese Néptánccsoport, a Németkéri Német Nemzetiségi Tánccsoport és a Györkönyi Glökner János Német Nemzetiségi Tánccsoport – fergeteges hangulatot varázsoltak a terembe.

A fellépő táncosok fergeteges hangulatot varázsoltak a terembe (Fotó: Ócsai Krisztina)

Az emléklapok átadását követően egy meglepetéssel is szolgáltak a szervezők. Egy bátaszéki lakatos mester, Nagy Győző vasból készítette el Glöckner János mellszobrát, amit ezen a napon adott át. Glöckner Attila elmondta, nagyon megilletődött a gesztustól és a mellszobrot a német nemzetiségi házban helyezték el.

A program befejező részében kezdődött a táncház, a mórágyi csoport zenészeinek közreműködésével.

A rendezvényen részt vett a Tolna Vármegyei Német Önkormányzat elnöke, Féhr György, Krémer György a Tolna Megyei Német Önkormányzatok Szövetségének titkára, valamint Bátaszék polgármestere, alpolgármestere, Wittendorfel Ildikó a Bátaszéki Német Nemzetiségi Egyesület vezetője.

Glöckner János haláláig, 2010-ig oktatott tánccsoportokat (Fotó: Ócsai Krisztina)

Ki is volt Glöckner János? Mórágyon 1934-ben született, magyarországi német családban. A tánc iránti érdeklődése, fogékonysága már egészen fiatal korában megnyilvánult. Felnőttként is a tánccal foglalkozott. Haláláig, 2010-ig oktatott csoportokat, és azon fáradozott, hogy a birtokában lévő hatalmas néptánc kincset ne csak a koreográfiáiban adja tovább, hanem megtanítson másokat is az oktatás, a koreográfia készítés fortélyaira, hogy legyenek újabb láncszemek, melyek összekapcsolják a múltat a jelennel. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában