Velünk élő vírus

2023.05.08. 16:11

Fel kell készülnünk rá, hogy a vírus tartósan itt lesz velünk

Fellélegezhetünk és immár maszk nélkül: az Egészségügyi Világszervezet főtitkára a napokban bejelentette, hogy a Covid–19 már nem jelent globális egészségügyi vészhelyzetet.

Szeri Árpád

A kép illusztráció.

Azért ne legyen túl mély és maradéktalanul felszabadult az a lélegzet, mert azt is hozzátette: eljött az ideje, hogy az egyes országok veszélyhelyzet helyett olyan betegségként kezeljék a koronavírust, amelyik hosszú távon velünk marad. 
A „kovid” – hogy ebben a megmagyarosodott formában említsük, ha már egyszer minálunk is hívatlan vendéggé vált – immár remélhetőleg nem csap le egyszerre százmilliókra, de azért egyes embereket továbbra is megbetegíthet. A természet tehát tesz róla, hogy ne feledjük: a vírus jóval veszélyesebb, mint a tigris, hogy a közelmúltban Hidasnémeti környékén kilőtt, M237-es számú svájci jeladós farkasról ne is beszéljünk. 
Ami bennünket illet, legyünk tehát továbbra is óvatosak.

Ami pedig a vírust illeti, bízzunk abban, hogy minden fenyegető mivolta ellenére sem szenved nagyzási hóbortban és nem akar akkora lenni, mint egy bacilus. 
De történjék bármi, miként az a bejelentésben olvasható, arra fel kell készülnünk, hogy tartósan itt lesz velünk.

Ez meg volt írva, ha már egyszer annak idején a végtelenül jó szívű Noé ősapánk minden élőlényt felvett a bárkájába. Pedig legalább néhány láthatatlan, az életre veszélyes kórokozót rábízhatott volna az özönvíz tisztító, végleges és megnyugtató megoldást kínáló erejére. 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában