2023.05.26. 08:00
Otthont építettek a háziorvosnak Nagydorogon
Gyönyörű házat kapott Nagydorog és Bikács települések háziorvosa néhány tízlépésnyire az orvosi rendelőtől.
Borbélyné Töttösi Ágnes, Nagydorog nagyközség polgármestere (balról), Süli János országgyűlési képviselő, Varga János, Bikács község polgármestere, Zsikó Zoltán a Tolna Vármegyei Közgyűlés alelnöke, Tamás István kivitelező a T-Build Kft.-től és Bencze Attila műszaki ellenőr
Fotó: Mártonfai Dénes
A település célja a Magyar Falu Program által támogatott beruházással, hogy vonzóbbá tegye egy már náluk tartós helyettesítésben dolgozó háziorvos és családja számára a letelepedést, ezáltal biztosítva az orvosi ellátást a két községben. Az építés környezettudatossági és energiahatékonysági intézkedések figyelembevételével történt. A vissza nem térítendő támogatás összege kicsivel több mint háromszáznyolcvanegy millió forint.

Fotó: Mártonfai Dénes
Borbélyné Töttösi Ágnes, Nagydorog polgármestere köszöntőjében elmondta, hogy a háziorvosi praxis évek óta betöltetlen volt, és köszönetet mondott azért, hogy lakhatást tudnak biztosítani a háziorvosnak. Süli János, a térség országgyűlési képviselője kiemelte, a vidéknek tartoznak azzal, hogy elkezdik a felzárkóztatást.
Zsikó Zoltán, a Tolna Vármegyei Közgyűlés alelnöke ünnepi beszédében méltatta a magyar kormányt, Süli János országgyűlési képviselőt és Borbélyné Töttösi Ágnest, amiért a beruházás sikeréért munkálkodtak.
Varga János, Bikács polgármestere szerint az orvosi szolgálati lakással érték keletkezett.
Gyönyörű házat kapott Nagydorog és Bikács települések háziorvosa
Fotók: Mártonfai Dénes– Mindannyian tudjuk, hogy keservesen nehéz időket élük. Pénzszűkében vagyunk, de mégis adódott a gondolat és lehetőség, hogy itt a településen, amely egy mikrotérségi központ, ennyi pénzt áldozzanak arra, hogy orvosi lakás épüljön – tette hozzá, valamint azt is, hogy a fiatal orvosokat úgy tudják idecsábítani, ha megfelelő bázist biztosítanak a számukra.
A ház alapterülete kétszázhatvan négyzetméter, szemben a fogorvosi és háziorvosi rendelővel. A háziorvos, dr. Vájer Gábor hamarosan beköltözik feleségével a házba, információink szerint jelenleg ideiglenes szolgálati házban lakik.