Előadás

2023.06.15. 20:12

Igazán nagy kihívást jelent a haderő fejlesztése

Erős Magyarország, a haderő fejlesztése napjainkban címmel tartott előadást szerdán késő délután az MCC szekszárdi képzési központjának éppen elkészült Hunyadi Mátyás plenáris előadótermében Gion Gábor, a Honvédelmi Minisztérium védelmi stratégiáért és humánpolitikáért felelő államtitkára.

Szepesi László

A haderőt a rendszerváltás utáni első évtizedekben jelentősen elhanyagolták, annak ellenére, hogy az ország védelme érdekében arra szükség van. Ezért a kormány ennek fejlesztését fontos feladatnak tartja, s erre jó ideje már kellő forrásokat is biztosít. Így 2016 óta a honvédelemre szánt költségvetés megnégyszereződött – kezdte előadását Gion Gábor. 

Gion Gábor tartott előadást az MCC-n. Fotó: Kiss Albert

A haderő fejlesztése egyébként – folytatta az államtitkár – hosszú távú feladat. Felmérni, hogy milyen haderőképet szeretnénk, hogy ahhoz milyen eszközök kellenek, azok beszerzése, legyártása, s az eszközökhöz a személyzet kiképzése, haderőbe állítása hosszan tartó munka. A fejlesztés onnan indult, hogy egy jelentős mértékben elavult eszközállományt kellett korszerűre cserélni, ez a folyamat zajlik napjainkban, s a tíz éves programnak megfelelően folyamatosan jönnek be az új eszközök. Ezekhez megteremtjük az infrastruktúrát, a laktanya-felújítások megkezdődtek. 

Nagyon sok érték ment az elmúlt időkben tönkre, s időbe telik ezeket helyreállítani, de már vannak jó példák, s ahogy a költségvetés lehetővé teszi, fejlesztünk is. Ez egyike a haderőfejlesztés három kritikus elemének.  A másik a technika, s harmadik az ember. Legnehezebb feladat az utóbbi. 

Azt tudjuk, hogy a tíz éves fejlesztésben vázolt haderő kép eléréséhez hány szerződéses, tartalékos katona kell az országnak, hogy évente mekkora létszámmal kell, hogy bővüljön a honvédség a kellő védelmi erőhöz. Ehhez a jelenleginél sokkal több fiatalt kell meggyőzni, hogy jó dolog katonának lenni. Ezért különböző toborzási programokat végzünk, célcsoportokat keresünk célirányosan, amelynek eredményét hamarosan láthatjuk.

Gion Gábor államtitkár beszélt arról is, hogy a hidegháború végét követően Európa elhanyagolta a védelmi készség fejlesztését, abban a hitben élve, hogy ezen a tájékon soha nem lesz háború. A szomszédunkban, Ukrajnában zajló konfliktus pedig bizonyítja, hogy sajnos az még mindig nem kerül ki a viták rendezésének eszköztárából. Ezért most a nem kellő figyelmet kapott hadseregek, honvédségek újjáépítését kell végrehajtani mindnyájunknak, ami igazán nagy kihívást jelent. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában