Az év fája

2023.07.21. 18:30

Főszerepet játszik a berkenye

Főszerepet kapott egy imázsfilmben a Szekszárdi Remete Berkenye.

Szeri Árpád

Festmény is készült a Remetében található, különleges fáról. (Fotó: M. D.)

A forgatás – amin jelen volt Gyurkovics János alpolgármester és a városi képviselő testület több tagja is – pénteken délután zajlott le a különleges hangulatú zarándokhelyen. A munka nagyjából két órát vett igénybe, a nyersanyagból a tervek szerint szerint két-három percet felölelő film készül. A rendező tisztét és a producer feladatait, az önkormányzat támogatásával, Szollár Zoltán látta el. 

A városi önkormányzati képviselő köztudottan szívügyének tekinti, hogy az Ökotárs Alapítvány Év Fája versenyére benevezett berkenye a lehető legtöbb szavazattal végezzen az élen. Így tehát a film – Pomsár Tamás operatőr megkapó felvételeivel – nemcsak bemutatja a nézőknek a 250-300 évesre becsült fát, hanem  érzékelteti azt a talajba kapaszkodásból nyert őserőt, kitartást, ami lehetővé tette a korokon átívelő megmaradást. 

Ugyanakkor megcsodálhatjuk azt a szépséget, poézist is, ami ugyancsak sajátja ennek a magányosan álló berkenyének. Ez nem is csoda, hiszen  dr. Sonnevend Imre erdőmérnök, a legnagyobb hazai berkenyekutató állapította meg: ez a fa a berkenyék legnemesebbje, lévén igazi kuriózumnak számító házi berkenye.

A vármegye székhelye javára sokat munkálkodó családok, személyek, a Szekszárdi Fősővárosi Kör tagjainak, valamint mások mellett az Atomerőmű KSC Szekszárd és a Mesz Dance fiataljainak, a Bartina néptáncosainak közreműködésével, neves termelők jóféle borainak kínálásával, koccintással egybekötött, vidám hangulatot árasztó film a tervek szerint augusztus elejére nyeri el végső formáját.

Ekkor rögtön fel is kerül a legnagyobb video megosztóra és a legjelentősebb közösségi portálra. A remények szerint jelentősen növelve a voksok számát. Éppen ezért zárulnak az utolsó képkockák ezzel a szavazásra ösztönző, közös biztatással: Hajrá Remete Berkenye! 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában