Túra

2023.07.20. 20:00

Motorral kelt át a Tátrán a csinos polgármester

Motorral utazott Lengyelországba Szlovákián keresztül, a Tátrán át Dávid Tímea aparhanti polgármester. Zakopane mellett Auschwitz is felkerült a célállomások listájára, de a jövő héten már görög expedíció részese lesz.

Szeri Árpád

A Tátra team Kvačany (Kvacsan) vidékén, az Alacsony-Tátrában, balról a második Dávid Tímea (Beküldött fotó)

A motorozás kedvelője lett az aparhanti polgármester. Dávid Tímea párja révén ismerkedett meg az utazás ezen eszközével, s azt vallja, hogy a kétkerekű járgány, ha nagyobb kényelemmel nem is, de azért több élménnyel kecsegtet, mint az autó.

– Közelebbi kapcsolatba kerülünk a környezettel, a természettel, érezzük a fák, növények illatát és motorral eljuthatunk olyan helyre is, ahova gépkocsival soha – foglalta össze a vasparipa adta előnyöket.

Mindezek után érthető, hogy a múlt hónapban Erdélybe, a csíksomlyói búcsúba is motor nyergében, az utasülésen utazott. Gyakorlott, kiválóan vezető dombóvári csapat társaságában tette meg az oda-vissza nagyjából ezernégyszáz kilométeres távot. Az összekovácsolódás újabb állomásaként a múlt hét végén ugyanezen társaság tagjai három motorral, öt személlyel – köztük Dávid Tímeával – Zakopane felé vették az irányt. Ez a közkedvelt, festői környezet övezte város Lengyelországban található.

– Szlovákián haladtunk át, a Kárpátok, azon belül a Tátra fenyvesein, a Csorba-tó mellett, szerpentines utakon, vadregényes környezetben – mondta el lapunknak. – Szerencsére nem volt nagy forgalom és a hőségtől sem szenvedtünk, mert az erdők hűsítő árnyékot adtak. Az összes motor megbízhatóan vitt bennünket a célállomás felé, egyetlen alkalommal tartottunk egy nagyobb pihenőt, amikor is a parkolóban, nagy gépeinket látva óvodások leptek meg bennünket, közös fotózást kérve. Örömmel tettünk eleget kérésüknek. 

A Tátra ívébe ékelődött Zakopane kellemes kikapcsolódást nyújtott, bár a csapat a pihenőidőbe egy látogatást is közbeiktatott, a mintegy száz kilométerre északra található Auschwitzba (Oświęcim). A táj kiváltotta idilli érzések után kétségkívül megrázó változást, lelki megterhelést jelentett a történelem sötét oldalával találkozni. 

A polgármester egyébként, párjával együtt, a jövő héten újabb motoros expedícióra készül. Ez lesz az eddigi legkiterjedtebb túra, hiszen a tervek szerint Bosznia, Montenegro és Albánia látványosságai után Görögország bekalandozása következik, egészen Zakinthosz szigetéig. Ez azt jelenti, hogy a motor, mint közlekedési eszköz mellé a hajó is betársul.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában