2023.07.09. 07:00
Závod megünnepli a 907-es pozsonyi csatát
Dicsőséges Pozsonyi csata elnevezéssel tartottak egész napos programot július nyolcadikán szombaton a 907-ben lezajlott pozsonyi csatát ünnepelve a závodi Fonóház területén és a Turul madár szobornál.
Hat éve faragják az életfát a Závodiak. (Fotó: M. K.)
Legalább nyolc éve ünneplik ünnepélyes keretek között Závodon a pozsonyi csatát. A magyar történelem nevezetes fejezete, hogy a Honfoglalás után nem sokkal a frankok, de főképp a bajorok mindent eldöntő katonai csapást akartak mérni a magyarokra, hogy megsemmisítsék vagy kiszorítsák őket Pannonia őrgrófság területéről, a mai Pozsony környékéről. A magyar sereg győzedelmeskedett, és elpusztította összes ellenségét. Ezt az eseményt tekintik a honfoglalás befejezésének.
– Az egységesített német-római hadsereg támadása és súlyos veresége után mintegy száz évig senki nem mert hazánkra támadni. Árpádnak és fiainak köszönhetjük, hogy itt élhetünk a Kárpát-medencében, hogy még mindig magyarul beszélünk – mondta lapunknak az eseményt szervező Závodi Hagyományőrző Kulturális és Sportegyesület elnöke, Szedlacskó Csaba.
A harminc fős egyesület egy évtizede létezik, kézműves nyári és őszi táboroztatásokat tartanak, korongozásra és a legősibb kézműves technikákra tanítanak, és hivatalosan egy hónapja alakultak meg.
A szombati programok fafaragással kezdődtek.
– Őszi kézműves táborban kezdtünk fát faragni, eleinte székely rovásírásos falutáblákat készítettünk. Ezt a fát pedig, amelyet egy magánszemély adományozott, hat éve faragjuk. Ez egy életfa, amely a székelyeknél istenfa, szimbolikus jelentőségű. A fába belefaragjuk a lelkünket, együtt hozunk valamit létre, és ezáltal mi is közelebb kerülünk egymással – mondta Szedlacskó Csaba elnök, hozzátéve, amikor elkészülnek, a fát a falu főterén szeretnék felállítani. Az Életfa állandó fafaragói: Szabó Róbert Balatonszabadiból, Makrai Béla székely népi fafaragó Hőgyészről és Moritz József fafaragó szobrász.
Életfa faragás Závodon
Fotók: Makovics KornélLászló Attila polgármester lapunknak elmondta, hogy a pozsonyi csatáról való megemlékezés abszolút civil kezdeményezés, az egyesület fontos küldetése, hogy a magyar hagyományokat, történelmet, kistelepülései szinten is életben tartsák, és erre fűzik fel a programjaikat.
– A pozsonyi csata jelentősége abban is megmutatkozik, hogy az Egyesült Államok iskoláiban tananyagként szerepel – tette hozzá.
A 907-es Dicsőséges Pozsonyi csata megemlékezés című program szombat este nyolc órakor a závodi Turul Madár szobornál folytatódott, Gulyás Judit és Tóth József Lélekzengetők című zenés előadásával, a závodi gyerekek verset mondtak, az egyesületi tagok ünnepélyesen koszorúztak.