Ünnepi közgyűlés

2023.10.15. 15:59

A vármegye napját ünnepelték Baranyában

Pénteken délelőtt a Siklósi Vár udvarán tartották meg a Baranya Vármegyei Önkormányzat hagyományos díjátadó ünnepi közgyűlését, a Vármegyenapot.

Vizin Balázs

A Siklósi Vár udvarán tartották meg a Vármegyenapot.

Fotó: Makovics Kornél

A Vármegyenap Baranya újabb-kori közigazgatásának legelső közjogi aktusához, I. Lipót király 1694.október 10-én kiadott diplomájához, és Baranya Vármegye új címerpecsétjének adományozásához kötődik, melyet 1996. óta minden évben megtartanak. Dr. Őri László, a Baranya Vármegyei Önkormányzat elnöke köszöntő beszédében elmondta, a megemlékezés színhelyéül választott Siklós a hajdani Baranya vármegye jelentős történelmi múlttal bíró települése és vára, amelyeket históriai emlékek, kurucos legendák tettek országszerte ismertté és immár Nemzeti Emlékhely – írja a Bama.hu 

– Ünnepünk nem szimpla hagyományőrzés. Ennél több. Egy kitüntetett idő, a múlt-jelen-jövő együttállása; a múltba nézünk, de látjuk a jelent, és kitekinthetünk a jövőre. A közösség számára a múlt-jelen-jövő együttes felmutatása adhat reális célt és motivációt a továbblépésre – fogalmazott. Beszélt a régió gazdasági továbbfejlesztéséről, s mint elmondta, biztatást jelentenek Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter szavai, miszerint jelentős változások ideje érkezett el Magyarországon a területfejlesztésben. Ennek egyik sarokköve a vidéki kis- és középvárosok támogatása, a falvak népességmegtartó erejének növelése. Új elem a kormány területfejlesztési terveiben a nagytérségi összekapcsolódás erősítése, amit Dél-Dunántúlon – Somogy, Tolna, Baranya Vármegyék bevonásával – már megkezdenek. 

A vármegyei elnök után Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára köszöntötte a résztvevőket, s egyben átadta Gulyás Gergely miniszter üdvözletét is, aki – mint elmondta – délután csatlakozik az ünnepi rendezvénysorozathoz. Hiszen a délelőtti Vármegyenap után délután kezdetét veszi a Baranya Vármegyei Értékfesztivál a várkertben. 

– Örülök annak a lehetőségnek, hogy szólhatok Önökhöz úgy, mint Magyarország Kormányának nemzetpolitikáért felelős államtitkára, és úgy is, mint a szomszédos Tolna vármegye egyik országgyűlési képviselője – kezdte köszöntőjét Potápi Árpád János. Majd úgy fogalmazott: – amikor Baranyába jövök, szeretem felidézni azokat a történelmi pillanatokat, helyszíneket, amelyekkel ez a vármegye bevéste a nevét nemzetünk múltjába, kultúrájába. A Szent István alapította pécsi püspökségtől, Luxemburgi Zsigmond kétéves siklósi raboskodásán át, a Zrínyi Miklós által hősiesen védett Szigetvárig juthatunk gondolatban, anélkül, hogy a modern kor közelébe érnénk. Tolna és Baranya közös múltjában vannak szomorú pillanatok is, mint az 1704-es rácjárás, mely a török időket túlélő magyar falvak tucatját semmisítette meg. A rácjárás nagyobb pusztulást okozott, mint 150 év török uralma. A modern korban is voltak nehézségek, mint a 102. éve véget ért szerb megszállás. Ide kötődik a Magyar Televízió első sorozata is, A Tenkes kapitánya. Persze természeti és kulturális kincsekben is gazdag vidék ez, elég csak a Zengőre, a borokra, a porcelánra, az 1367-ben alapított egyetemre vagy a Pécsről indult kortárs zenekarokra gondolnunk. Összefoglalva: mélységes mély Baranya vármegye történelmi múltja és napjainkig sokaknak épülésére, örömére hoz fel újabb és újabb kincseket. „Nemzetünk hagyományai szerinti összetartozásán túl létezik az összetartozásnak más mértéke is: a közös felelősségérzet.” Az idézetben egy távoli vidék gondolkodója szólalt meg, Duray Miklós, a 2022. december végén elhunyt felvidéki magyar politikus. Azért őt választottam, mert Baranya és a Felvidék közt máig van egy közvetlen kapcsolat: a mai Pécsi Tudományegyetem a pozsonyi Magyar Királyi Erzsébet Egyetem jogutódjaként működik. Duray Miklós nemzetünk összetartozásának kétféle mértékéről beszélt: a hagyományainkról és a közös felelősségérzetről. Hagyományaink ott gyökereznek, amiről már beszéltem is. Múltunkban, kultúránkban, ősienktől kapott örökségünkben. A felelősségérzeten alapuló összetartozás egy másik szintje nemzeti összetartozásunknak. Itt már nemcsak a múlt köt össze bennünket, hanem a jelenben való cselekvés, és jövőért való felelősségvállalásunk. Elnézve a díjazottak névsorát ez az összetartozás is ott van a baranyaiak szívében. A díjazottak névsorában két dolog látszik. Egyrészről vannak, akik felelősséget viselnek a tudományért, a jövőért, a foglalkoztatásért, a családokért, a közösségért, annak egészségéért és biztonságáért, továbbá a kultúráért és a sportért. Az ilyen személyek minden jól működő közösség biztos alapját jelentik. Látszik az is, hogy őket a közösség is elismeri, legyenek akár egyének, akár jogi személyek. Magyarország Kormányának nemzetpolitikája is hasonló értékrend mentén bontakozott ki. Nemzetpolitikánk a felelősségviselésen nyugszik. Sok eredményt lehetne ide felsorolni. Beszélhetnék a több mint egymillió meg- vagy visszaadott állampolgárságról, a külhoni magyarsággal való folyamatos kapcsolattartásról, a külhonba és diaszpórába irányuló támogatásokról, a szülőföldön való megmaradás segítéséről. Ezek mind-mind abból táplálkoznak, hogy Magyarország felelősséget visel a magyar nemzetért, éljenek annak tagjai bárhol a világban. Az összetartozásnak ez a mértéke tiszteli hagyományainkat, őrzi nemzeti és kulturális értékeinket, büszke elért eredményeinkre, miközben a jövő, talán még meg sem született magyarságára is gondol. Hogy egy egészen konkrét példát mondjak: ez a felelősségviselés segített abban, hogy a Kárpátaljai magyaroknak a háború kirobbanása után azonnal segítséget tudjunk nyújtani. Az állampolgárságra tekintettel ez sokaknál életmentő jelentőségű volt – hangsúlyozta beszédében Potápi Árpád János. 

Olyan időket élünk – folytatta az államtitkár –, amikor az eddig elért eredmények nehéz megtartani. Kezdődött ez a világjárvánnyal, és folytatódott a háborús valamint és a nyomában kibontakozó szankciós válsággal. Mégis meg kell őriznünk az elmúlt 13 év eredményeit, mert ezek stratégiai jelentőségűek. Ezek nyomán nemzetünk ma az elmúlt száz év legjobb éveit tudja maga mögött. A nemzeti összetartozás tudata és érzése történelmi léptékben mérve is páratlanul erős. Ezek a jövő zálogai a mai és a soron következő generációknak. – A jövőre tekintettel fontos, hogy ez az összetartás, az együtt gondolkodásra való képesség, a közös tervezésre való készség megmaradjon a magyarságban. Ehhez az is segítséget nyújt, ha a kormányzat és az önkormányzatok között harmonikus a viszony. A 2024-ben tartandó önkormányzati választásokra erre tekintettel is érdemes készülni. Buzdítom Önöket, hogy a közös felelősségviselés szellemisége erősödjön mindenkiben a mostani nehezebb időkben. Cselekedjünk ennek szellemében. Gondoskodjunk közösségeinkről, gondoskodjunk a jelenvaló és az elkövetkezendő nemzedékekre is tekintettel. Ezen az úton járva Baranya meg fogja tudni őrizni azt a szellemi és kulturális potenciált, amellyel évszázadok óta rendelkezik, és ki tudja majd bontakoztatni azokat a XXI. században is.

Az elmúlt évek hagyományait megőrizve Őri László, a Baranya Vármegyei Önkormányzat elnöke és Partos János vármegyei jegyző adták át a kitüntető címeket – tudósít a Bama.hu.

Vármegyei elnöki kitüntető díjban részesült dr. Thaly Gedeon pszichiáter és dr. Thalyné Kurdi Éva pszichológus a szenvedélybetegségek és a hozzá kapcsolódó mentális zavarok kezelésében, a gyógyító terápiák során elért eredményekért, a mentálhigiéné területén több évtizeden át magas szakmai tudással, empátiával és felelősséggel végzett közös gyógyító tevékenységükért.

Kulturális, Művészeti díjat kapott a Dolce Hegedűegyüttes a több évtizedes előadóművészi tevékenységükért.

Pro Comitatu Baranya kitüntető díjat kapott a Tenkes Hegyközség a villányi borvidék és Baranya borturizmusának népszerűsítéséért, valamint a kiemelkedő minőségű szőlő- és borkultúra nemzetközileg is elismert művelésében elért eredményeiért.

Nemzetiségekért díjban részesült a Mohácsi Német Önkormányzat a helyi németség anyanyelvi, kulturális örökségének ápolásáért, a sváb hagyományok művelésével közösséget építő, Mohács társadalmi értékeit gazdagító sok éves tevékenységéért.

Koltai Péter díjjal tüntették ki Boha Viktória zeneiskolai tanulót zenei tanulmányainak, kiemelkedő hangszeres előadói fellépéseinek, valamint a zenei versenyeken nyújtott sikereinek elismeréséül.

A közép-baranyai térség iparának fellendítése, az innovatív fejlesztések, valamint a helyi munkahelyteremtés területén megvalósított kiemelkedő eredményeinek elismeréséül Baranya Fejlődéséért kitüntető díjat kapott a Caadex Kft.

Szigetvár és térsége közrendjének, közbiztonságának érdekében végzett magas szakmai színvonalú vezetői tevékenységéért, valamint a polgári lakosság védelmét szolgáló felelősségteljes és hatékony intézkedéseiért Közrend-Közbiztonság díjat vehetett át dr. Arató Attila rendőr-alezredes, a Szigetvári Rendőrkapitányság vezetője.

Egészséges Baranyáért díjat kapott Dr. Ottóffy Gábor egyetemi docens, a PTE Gyermekklinika osztályvezető főorvosa, a klinikai gyermekonkológia területén kiemelkedő szakmai tudással, mély empátiával végzett gyógyítóorvosi és intézményvezetői tevékenységének elismeréséül.

A hírközlés területén újságíróként, hírszerkesztőként, regionális televíziós tudósítóként végzett, több évtizedes, kiemelkedő szakmai színvonalú közszolgálatáért Sajtó díjat vehetett át Szilágyi Jenő.

A Sport díjat Martina József harcművész kapta a sport ju-jitsu harcművészetben elért kiemelkedő nemzetközi sikereiért, a keleti harcművészet hazai népszerűsítéséért és oktatásáért végzett több évtizedes sportszervezői, edzői tevékenységének elismerésérül. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában