Beruházás

2023.10.19. 15:30

Korszerűbb, emberbarátibb lett a kórház két osztálya

Ünnepeltek csütörtökön délelőtt, Szekszárdon, a Tolna Vármegyei Balassa János Kórházban, lezárult ugyanis két fejlesztés, amelynek során jobbá váltak a pszichiátrián, illetve a diagnosztikai és orvosi laboratóriumi hálózatban a gyógyítás feltételei.

Szepesi László

Fotó: Makovics Kornél

Nyitó beszédében dr. Németh Csaba, a kórház főigazgatója elmondta, mind az épületek szerkezete, mind a gép- és műszerállomány korszerűbb lett a két beruházás eredményeként. Szólt arról, hogy a pavilon szerkezetű kórház sok épületét szinten tartani, a folyamatosan megújuló szakmai körülményekhez igazítani nem egyszerű feladat. Ebben jelent előrelépést a pszichiátriai osztály épületének korszerűsítése.

Nagyon fontos mérföldkő ez a pszichiátriai osztály életében, mondta dr. Kertész Ágnes osztályvezető főorvos. Az országos kórházfejlesztési program tizenkét éve kezdődött, ennek során teljesen megújult, emberbarátibbá vált az osztály, betegeik otthonosabban érezhetik magukat, jobb körülmények között gyógyulhatnak.

Fontos ez azért is, mert egyre nehezebb alkalmazkodni az embereket érő hétköznapi kihívásokhoz, s emiatt a mentális zavarban szenvedőknek a száma már – megelőzve a szív-, érrendszeri betegekét – a legmagasabb a világon. Tíz éve nem volt pszichiátriai járóbeteg ellátás, ma már több ambulancia van, néhány hete pedig megnyitották az addiktológiai szakrendelőt is, ami nagy előrelépés a vármegyében. 

A program során az egész felújított épület a pszichiátriáé lett, s ott olyan speciális ellátási formákat tudtak kialakítani, amelyek korszerűbbé teszik a rehabilitációt, a pszichotikus betegek, a szerfüggők, a szorongó, depressziós betegek gyógyítását. 

A másik, hat éven át tartó projekt szakmai vezetője, dr. Takács Szabolcs. Ez a szakmailag összetett, szerteágazó projekt a diagnosztikai és orvos laboratóriumi hálózat infrastrukturális feltételeinek javítását szolgálta. Gazdagodott a kórház műszerparkja, korszerű berendezésekkel végzik a szövettani minták elemzését, javult az informatikai hálózat, kialakítottak csőposta-rendszert, és többek között modernebbek lettek az orvosi laborok is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában