Tárlat

2023.10.09. 20:00

Papírkávézót alkotott a vármegyei pszichiátriai osztály

Elkezdődött a XXXII. Pszichológiai Kultúra Hete - Lelki egyensúlyunk szerepeink forgatagában rendezvénysorozat a Babits Mihály Kulturális Központban. A földszinten a Tolna Vármegyei Balassa János Kórház Pszichiátriai Osztályán kezelt betegek alkotásait lehet látni, egy papírdarabokból készült kávézót vendégekkel.

Brunner Mónika

A kávézóban egy székre lehet leülni óvatosan, az alkotás papírból készült (Fotó: M. D.)

"La Durée" a papírkávézó neve, az alkotásban egy valódi szék is van, ahová le lehet ülni, nézelődni, fényképeket készíteni. Pócs Margit, a Mentálhigiénés Műhely elnöke a kiállítás megnyitóján ünnepi köszöntőjében elmondta, hogy a tárlat és az immár harminckettedik pszichológiai kultúra hete azt bizonyítja, hogy az álmaink teljesülhetnek, de ehhez kellünk mi is, azok, akik megalkotják és megvalósítják. Hozzátette, hogy folyamatosan érzékelik, mennyire feszíti az embereket a sok krízis, frusztráció. Bármely szerepünkben is vagyunk, mindig bekövetkeznek azok a változások, amelyekben a lelki egyensúlyt meg kell találni. 

A kiállítást dr. Vendég Magdolna pszichiáter nyitotta meg. Jelezte, hogy az idén a lelki egészség világnapja a lelki egészséget, mint alapvető emberi jogot közelíti meg. Jogot a mentális egészséget fenyegető kockázatokkal szemben, jogot a legmagasabb szintű ellátáshoz, a szabadsághoz, függetlenséghez, a közösségbe való befogadáshoz. A mentális egészség vagy lelki egészség alatt értjük azt az érzelmi – pszichológiai – társadalmi jólétet, ami befolyásolja az agyi képességeinket, a felfogásunkat és a viselkedésünket. A mentális állapotunk hatással van a testi egészségünkre, a másokkal való kapcsolatainkra és nem utolsósorban a megélhetésünkre is. A világunk és a benne való szerepeink folyamatosan változnak. A változás egyik szimbolikus jelentőséggel is bíró helyszíne a kávéház. 

Dr. Vendég Magdolna lapunknak elmondta, hogy a kiállításon a pszichiátriai osztály dolgozói, a nappali szanatórium páciensei, és a pszichiátriai osztályon a foglalkoztatható páciensek dolgoztak heteken át. A teljes tárlat papírfecnikből készült. Az 1870-es években vagyunk, amikor végre a nők is beléphettek egy kávéház ajtaján, ahol együtt tölthették el az idejüket, és élvezhették azt, hogy változik a világ, változnak a szerepek, benne a nők szerepe is, és végre már nem csak a férfiak mehetnek a kávéházakba, úgy mint az ezerötszázas években Törökországban. A nők is önállósodhatnak és kiléphetnek a társadalmi életbe. 

Felmerülhet a kérdés vajon miért ez a téma 2023-ban? – Úgy érezzük, hogy változik a világ körülöttünk, és változnak benne a szerepek, néha még gyorsabban is, mint ahogy szeretnénk – mondta dr. Vendég Magdolna. 

Az ünnepi megnyitó végén a pszichiátriai osztály dolgozóinak – dr. Kertész Ágnesnek, a pszichiátriai osztály osztályvezető főorvosának, egyben a kiállítás megálmodójának, dr. Blaskó Ágnesnek, Borbandi Viktóriának, Merczel Ildikónak, Mészáros Rozáliának, Vargáné Simovics Nárcisznak, Vendégh Magdolnának és Tóth Istvánnak, a kiállítás gitáros előadójának – hálalevelekkel köszönték meg, hogy létrejöhetett a bemutató.  

A tárlat október tizenhatodikáig tekinthető meg. 

Az esélyegyenlőség a változás szimbóluma 

Dr. Vendégh Magdolna pszichiáter előadásában például kitért arra, hogy Isztambulban az első kávéházak az 1550-es években nyíltak, és a számuk gyorsan nőtt. A kávéházakba elsősorban azért mentek a férfiak, hogy a kávéivás ürügyén kiszabaduljanak a zárt világukból, társaságra leljenek, szórakozhassanak. Bár a szultánok rendelettel többször megpróbálták betiltani a kávéházakat, kevés sikerrel jártak. Európába a tizenhetedik században érkezett meg a kávézás szokása. Az első európai kávéház 1824-ben Velencében nyílt, majd ezt követte a párizsi és a londoni. A "La Durée" története 1862-ben kezdődött, amikor Louis Ernest Ladurée megnyitott egy kis pékséget Párizsban. Az évek során Ladurée kibővítette a helyet egy teabolttal. Eredetileg pékségnek szánta az üzletét, de végül egyre inkább a cukrásztermékek felé vette az irányt. A pékség 1871-ben leégett, később elegáns cukrászdaként született újjá, amely nagyvilági találkozóhely lett. Tehetős hölgytársaságok szervezték ide találkozójukat, ez volt az egyik első szalon. Itt esélyegyenlőséget látunk, ide már a nők is beülhettek, nem csak a férfiak. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában