Méltó ünnep

2023.10.16. 19:00

Rengetegen mérettettek meg az őcsényi halfőző versenyen

Az őcsényi Őszi Rózsa Nyugdíjas Egyesület idén ünnepeli megalakulásának 55. évfordulóját, melynek megünneplésére az egész évet átfogó rendezvénysorozatot állítottak össze.

Farkas Eszter

Fotó: Kiss Albert

Az őcsényi Őszi Rózsa Nyugdíjas Egyesület 1968-ban alakult összesen tíz fővel, jelenlegi taglétszámuk 108 fő. 

– Az 55. évforduló méltó megünneplésére az egész évet átfogó rendezvénysorozatot állítottunk össze – tájékoztatta lapunkat Dávid Kálmán, az egyesület elnöke. A rendezvények között szerepelt újévköszöntő pezsgővel és virslivel, farsangi bál, májusban pedig egy vacsorával egybekötött zenés est. Különbusszal négy alkalommal jártunk a szigetvári, az igali, és a kiskunmajsai gyógyfürdőkben.

A rendezvénysorozat egyik állomása volt az október 14-én rendezett halászléfőző verseny, melyet az őcsényi közösségi házban tartottak meg. A rendezvényre 81-en jelentkeztek, akiket 6 csoportba osztottak és 35 kilogramm halból készítették a finom halas ételeket.

– Felkérésünk alapján a zsűri elnöke Fülöp János polgármester lett, a zsűri tagjai: Árvay Lászlóné, Babai Zsolt és Erdélyi Zoltán voltak. Dél körül a főzések befejeződtek a zsűri megkapta az ételmintákat. A verseny díjazottjai oklevelet, és tárgyjutalmat kaptak, amit Fülöp János polgármester adott át. Az első helyezett: Kárpáti Ferenc és csapata, a második helyezett: Kapás István és csapata lett, a harmadik helyen pedig Deák Istvánné és Szabó László csapata végzett.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában