Átadó ünnepség

2023.10.19. 17:42

Több mint félmilliárd forint értékben adtak át beruházásokat Cikón

– Ma két beruházást adtunk át Cikón. Ráadásul két jelentős projektet, ugyanis a vízrendezéses pályázat közel 282, míg a települést Mőcsénnyel összekötő út felújítása mintegy 290 millió forintból valósult meg – mondta Potápi Árpád János csütörtökön az átadó ünnepségen.

Vizin Balázs

Molnár Józsefné, Cikó polgármestere és Potápi Árpád János, a térség országgyűlési képviselője a csütörtöki átadáson. (A szerző felvétele)

A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője hozzátette, mindkét beruházás jelentős a község életében: az egyik az esőzés okozta problémákat orvosolja, míg az összekötő út rendbehozatalával Cikó megközelítése szélesedett ki. Gratulálok polgármester asszonynak! Nem csak ehhez a két fejlesztéshez, hanem a jelen önkormányzati ciklusban Cikóra érkezett közel 729,5 millió forint fejlesztési források sikeres előkészítéséhez és eredményes megvalósításához – hangsúlyozta az államtitkár, aki a fejlesztések átadása alkalmából tartott programon köszöntötte a jelenlévőket. 

Potápi Árpád János mellett Molnár Józsefné is felszólalt. Cikó polgármestere úgy fogalmazott: „nagyon nehéz, de sikeres időszakon vagyunk túl a település két nagy projektjét tekintve.” A vízrendezés esetében 2020 júniusában ítélték meg részünkre a támogatást. A kivitelezés 2022 októberében kezdődött meg. A több mint két év alatt számos nehézség hátráltatta a projektet. A településen visszatérő problémát okozott a hirtelen lezúduló nagymennyiségű csapadékvíz, amely többször is káreseményeket okozott. Az elmúlt évek szélsőséges időjárása rámutatott arra, hogy a meglévő csapadékcsatorna-hálózat nem képes begyűjteni, elvezetni a hirtelen lehulló nagy mennyiségű csapadékot. 

– A község egy völgyben fekszik, amelyet két oldalról körülölel a magasan fekvő dombság. A nagyobb mennyiségű csapadékhullás esetén a dombok a vizet a településre vezetik. A projekt számos magáningatlant is érintett, amely további nehézségeket okozott. Nem volt egyszerű dolgunk. Számos helyszíni bejárást, egyeztetést követően megszületett egy olyan műszaki tartalom, amely minden kívánalomnak megfelelt – idézte fel az előzményeket a polgármester. 

Majd a másik kiemelt beruházásra tért ki beszédében. 

– Hosszú évek óta problémát jelentett a Cikó-Mőcsény összekötő út állapota. Az utóbbi időben nagyon nehézkes, egyes szakaszokon pedig már lehetetlen volt a közlekedés. A projekt nagysága miatt nehezen találtunk olyan pályázati kiírást, amely keretében pályázni tudtunk volna, de végül sikeresen pályáztunk. A tervek elkészítését, többszöri pontosítását követően 2023. januárjában írtuk alá a kivitelezésre vonatkozó szerződést. A felújítás az eredeti nyomvonalon, 5-5,5 m szélességben valósult meg, s így már gyorsabban, biztonságosan elérhetjük a környező településeket, a szükséges szolgáltatásokat, az iskolabusz pedig biztonságosan szállíthatja a gyerekeket – emelte ki a polgármester. 

– Mindkét beruházás – folytatta Molnár Józsefné – hozzájárult a településen élők életminőségének javításához, a biztonságos környezet kialakításához, illetve további projekteket is generálhatnak a településen. A magunk részéről elmondhatom, hogy a későbbiek során is arra fogunk törekedni, hogy ez a színvonal megmaradjon Cikón és további hasznos, szép és új dolgokat valósítsunk meg. Ugyanakkor szeretném újból kifejezni hálámat mindenkinek, aki a megvalósítás során bármiben segített, igazi építő csapatmunka volt – zárta gondolatait a községvezető.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában