Ünnepség

2023.11.28. 20:00

A mecénás város örömmel adta a jutalmat, elismerést

Zsúfolásig megteltek kedden délután Szekszárdon a Babits Mihály Kulturális Központ rendezvénytermének széksorai. A 2023. évi Mecénás Tehetséggondozó Támogatás díjkiosztó ünnepségét tartották, amelyen részt vettek Szekszárd Megyei Jogú Város (SzMJV) Közgyűlésének képviselői, ott volt tizenkét iskolából majd' másfélszáz tehetséges diák, valamit a felkészítő tanárok és edzők. Azokat a jó képességű, szorgalmas diákokat és felkészítő tanáraikat köszöntötte, s jutalmazta meg a város, akik az ország különféle tanulmányi versenyein, fesztiváljain elért helyezéseikkel tovább öregbítették a vármegye székhelyének hírnevét.

Szepesi László

Fotó: Kiss Albert

Az ünnepen, mintegy nyitányként a Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Gyakorlóiskola, Alapfokú Művészeti Iskola Táncművészeti Tagozatának bemutatóját, a Lélegzet című koreográfiát láthatták a résztvevők.  

A díjátadó ünnepségen elsőként Murvai Árpád, SzMJV Önkormányzatának Oktatás, Sport és Ifjúsági Bizottságának elnöke köszöntötte a tanulásban, diákolimpiákon, illetve a művészetek terén kiváló teljesítményt nyújtó diákokat, s mert az eredményekben tükröződik pedagógusok munkája is, köszöntötte az őket felkészítő tanárokat, edzőket is. Rövid beszédét Weöres Sándor: Szembe fordított tükrök című versének két sorával kezdte: Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás:/Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.

Nagyon jó látni, folytatta, hogy Szekszárd mecénás tevékenysége az ünnepelt fiatalokban testesült meg, vált eredménnyé. Azt a többletmunkát, amelyet a tehetségükre építettek, el kell ismerni. Öröm volt számukra, hogy 73 egyéni, 27 csapat és 56 felkészítő tanár pályázatát bírálhatták, elemezhették, s arra kérte a díjazottakat, hogy iskolájukban, környezetükben inspirálják társaikat. Mert mindenkiben ott a tehetség, s mindenki megtalálhatja a tehetségének megfelelő utat saját magának, a hazának, s Szekszárdnak javára. 

Ezt követte a díjak átadása. Legtöbb kitüntetett, szám szerint 14 a Garay János Gimnázium diákja volt, 13 a Garay János Általános Iskola, 9 a Dienes Valéria Általános, 8 az I. Béla Gimnázium, 8 a Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum, 5 a Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola, 5 a Szent József Iskolaközpont, 4 – 4 a PTE IGYFK Gyakorló Általános Iskola illetve a Baka István Általános Iskola, 3 a Babits Mihály Általános Iskola tanulója. A Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum díjazottjai: 

Tolna Vármegyei SZC Ady Endre Technikum és Kollégium:

Marczy Tivadar - Judo Junior Diákolimpia - 1. helyezés
Benedek Zoltán János, Csernus Zoltán Sándor - Országos Szakképző Iskolai Közismereti Tanulmányi Verseny - 1. helyezés - Felkészítők: Antus Brigitta, Tamaskó-Komjáti Anett
Az iskola csapata, amely 1. helyezést ért el az Országos Kispályás Labdarúgó Diákolimpián - Felkészítők: Hegedűs-Horváth Szimonetta, Müllerné Taksonyi Julianna

Tolna Vármegyei SZC Bezerédj István Technikum:

Nyirati Dominik Zoltán - Teöreök Aladár Országos Tanulói Gépíróverseny, tanuló III. kategória - 6. helyezés - Felkészítő: dr. Skaliczki Ildikó
Valdraf Nikolett (4. helyezés), Lizicai Leila Kíra (4. helyezés), Izsák Evelin (5. helyezés), Bán Viktória (6. helyezés) - Teöreök Aladár Országos Tanulói Dokumentumszerkesztő Verseny – Felkészítő: Erdélyi Mónika
Szőcs Zalán Kevin, Veiger Tamás - Teöreök Aladár Országos Tanulói Gépíróverseny - 2. helyezés – Felkészítő: Erdélyi Mónika

Tolna Vármegyei SZC Hunyadi Mátyás Vendéglátó és Turisztikai Technikum és Szakképző Iskola:

Lucz Dóra, Pálfi Leia – Pannon Egyetem „Marketing Challange Day” országos verseny – 1. helyezés – Felkészítő: Kudari Hedvig

A város összesen 3 millió 385 ezer forinttal díjazta a kiváló eredményt elért diákokat, s felkészítőiket.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában