Mennyi az annyi?

2023.11.03. 17:30

Halból lesz bőven az ünnepre, kérdés, milyen áron adják az üzletek

Másfél hónap van karácsonyig, az ünnepi asztalra szánt halak már a telelőben vannak. Lesz belőlük bőven, mondta Czikk László a vármegye legnagyobb haltermelője és kereskedője, aki a hazai forgalom jelentős százalékát fedi le, és több száz üzleti partnerrel dolgozik nap mint nap. Már mindenhol befejezték a lehalászást, idén több volt a hal a tavakban, mint tavaly.

Mauthner Ilona

A Czikk halas üzleteiben 2000 forintot kérnek kilójáért, de máshol inkább jellemző a 2400-2600 forintos ár. (Fotó: M. K.)

A hazai tógazdaságokban befejeződtek a lehalászások és a tavalyi aszályos év után idén egy jobb évet zárhatnak a haltermelők, úgy tűnik idén 15-20 százalékkal nagyobb lehet a haltermés a tavalyinál. A ponty tóparti ára idén 13-15 százalékkal csökkent az alacsonyabb takarmányozási költségeknek köszönhetően.

A Bonyhád melletti Széptölgyesen is befejezték a lehalászást. A Pannónia Mezőgazdasági Zrt-nek, itt két halastava is van, a 10-20 hektáros nagy tavakban idén közepes „termés" volt, mondta akkor Fördős József ágazatvezető.

– Jól indult az év, januárban, februárban közel száz milliméternyi esőt kaptunk és a záporos időszak tavasszal és nyáron is folytatódott. Pedig a tavalyi év után már arra is felkészültünk, hogy esetleg a felsőtavat elveszítjük átmenetileg, ha idén is aszályos lesz az esztendő, mondta az ágazatvezető. Szerencsére nem így lett, sőt a felettünk lévő, korábban már kiszáradt kisebb patakok, amelyek a halastavat táplálják, is megteltek.

Tolna vármegyében egyébként sok kisebb-nagyobb halastó van, például Aparhant, Bonyhád, Váralja, Varsád, Szakadát, Attala és Őcsény környékén. Az itt élő gazdálkodók is hasonlóan vélekedtek mint a bonyhádiak. Jelenleg az üzletekben viszonylag magas ára van a halnak, a legolcsóbb helyen – a Czikk halas üzleteiben – 2000 forintot kérnek kilójáért, de máshol inkább jellemző a 2400-2600 forintos ár. 

Czikk László kérdésünkre elmondta, összességében jó évük volt, a hal minősége is kiváló és jó hír az is, hogy ők nem emeltek árat. A kilónkénti 2000 forintban a pucolás, darabolás is benne van. Sok üzletben ugyanis ezért külön számolnak fel költséget.

– Az ágazat a mezőgazdaság többi szereplőjéhez képest halmozottan hátrányos helyzetű. Akár arra gondolunk, hogy a halászati ágazatban továbbra sincs területalapú támogatás, vagy arra, hogy különböző kártételek esetében nincs semmiféle kompenzáció, sőt kártérítés sem az ágazat számára, holott a tógazdaságok amellett, hogy halat állítanak elő, rendkívül értékes vízi élőhelyként működnek, hozzájárulnak az ökoszisztéma minőségének megőrzéséhez és gazdagításához, fontos szerepet játszanak a vízgazdálkodásban és a tájkép formálásában, szolgáltatásokat nyújtanak a különböző szabadidős tevékenységek számára, és hozzájárulnak a kulturális értékek megőrzéséhez is – ,mondta az Agrárszektornak Lévai Ferenc a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) szóvivője.

– A halastavak halban gazdag vizei gyakorlatilag terített asztalt kínálnak a halat fogyasztó kis és nagy kormoránoknak, köztük a nagy kárókatonának is. Számítások szerint a kormoránok körülbelül annyi halat pusztítanak el a hazai vizekben, mint amennyi a horgászok zsákmánya, 4,5-5 ezer tonnát. Ugyanakkor az ökoszisztéma része a kárókatona, ahogy a tógazdaságok és az ivadéknevelő tavak is.

Itt a legnagyobb a kártétel, de a nagyobb piaci méretű halakat is dézsmálják vagy éppen megsebzik a madarak, amit már nem lehet piacra dobni. Az ivadéknevelő tavak megóvása döntően befolyásolhatja a jövőbeni haltermelés alakulását. A halgazdaságok a hatékonyabb védekezési lehetőségekben a kártételek kompenzálásában reménykednek – jegyezte meg Lévai Ferenc.

A kereskedők hozzáállásán dől el a fogyasztói ár

A halról el lehet mondani, hogy az árérzékenyebb termékek közé tartozik. A fogyasztók a kisebb áremelkedésre is érzékenyen reagálnak. Az önköltségek emelkedéséből eredő magasabb árak hallatán a vevők sok esetben elállnak a vásárlástól.

A „Kapj rá!” halfogyasztást ösztönző kampány hátterét biztosító Magyar Halgazdálkodási Operatív Program ugyan idén december 31. napján lezárul, ám a tervek szerint 2027-ig a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program Plusz keretein belül újabb kampányidőszak veszi kezdetét.

A karácsonyi időszakban kerül értékesítésre a magyar étkezési haltermelés 40-50 százaléka. A haltermelők tartanak attól, hogy ahogy a fogyasztás szinte minden szegmensében, így csökken majd az édesvízi hal iránti kereslet is. Az ágazat vezetői szerint sok múlik kereskedők hozzáállásán is.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában