2023.12.13. 15:45
Kalocsai rendőrautót köszöntöttek fel Natália napján
Néhány napja ünnepelték névnapjukat a Natáliák. A kalocsai Rendőrfőkapitányság sajátos névnapi köszöntőnek adott otthont ennek apropóján.
A Kalocsa környékén szolgálatot teljesítő NAT-áliát a helybéliek is jól ismerik
Fotó: Bács-Kiskun vármegyei rendőr-főkapitányság
A Kalocsai Rendőrkapitányság vezetője Natália névnap alkalmából ugyanis előre köszöntötte a kalocsai lakosok által NAT-ikának becézett szolgálati gépkocsijukat. Bóbis Attila rendőr alezredes, bízva a közlekedők szabálykövető magatartásában, szombaton nem osztotta be szolgálatba, kezelőinek pedig egy-egy szál virággal kedveskedett – olvashattuk a Bács-Kiskun vármegyei rendőrség közösségi oldalán, ahol jó pár fotót is közöltek az ünnepeltről.
A történet több hónappal ezelőttre nyúlik vissza: egy közösségi oldal kalocsai csoportjában kezdte el valaki Natikának becézni a kapitányság NAT 213-as rendszámú szolgálati járművét, és onnantól nem volt megállás, a helyiek azóta is napi szinten jelzik egymásnak, hogy NAT-ika éppen merre „figyeli” a gyorshajtókat a környező utakon. A másik hasonló szolgálatot teljesítő MZG-vel kezdődő rendszámú járművet a vicces kedvű helybéliek Mézgának kezdték hívni. A két jármű gyorsan közismertté, és talán többek körében közkedveltté is vált, felbukkanásukról sorra születtek, születnek a viccesnél viccesebb hozzászólások.
Ahogy várható volt, a névnapi köszöntésről szóló poszt esetén sem volt ez másként. – Akkor ma szabad a pálya, szombaton megnézem, mit tud a kocsi maxra – írta valaki, míg más úgy vélte, hogy a jármű sok pénzt hozott munka nélkül, meg is érdemli a virágot. – Most már akár nyugdíjba is vonulhatna kedves NAT-ika – javasolta valaki, volt aki pedig csak annyit fűzött hozzá: állna be a motorja.
A többség persze inkább kedvesnek, viccesnek találta és üdvözölte a gesztust. Volt aki azt írta, hát ez mindent visz, nagyon jó tréfának tartja, míg más úgy fogalmazott, hogy ritkán találkozik ilyen finom humorérzékkel, sőt akadt aki egyenesen zseniálisnak nevezte a névnapi köszöntés ötletét. Egy hölgy jókívánságait küldte a derekasan teljesítő szolgálati járműnek. Kedves NAT-ika, boldog névnapot és az idénre már jó pihenést, mert szerintem nagyon sok lecsúsztatandó túlórád lehet – jegyezte meg, sőt egy virtuális tortát is küldött a kis „hölgynek”.
Persze a hozzászólók a másik járműről sem feledkeztek meg. – Mézga névnap is van? – kérdezte valaki, míg más úgy válaszolt: azt majd Géza napon ünneplik. Nem sokára, február végén tehát kiderülhet, a rend őrei és a helybéliek köszöntik-e „Mézgát”, és ha igen, hogyan.