Karácsonyi ajándék

2023.12.28. 18:41

Új autó szállítja a hálás ebeket a szekszárdi menhelyre

Fantasztikus dolog történt velünk! – jelentette be nagy örömmel saját FB oldalán Fiáth Szilvia. A Szekszárdi Kutyamenhely ugyanis különleges, értékes és hasznos karácsonyi ajándékot kapott. Megérkezett – egyenesen Miskolcról – az a személygépkocsi, mely biztonságossá teszi a jobb sorsra érdemes ebek mentését, állatorvoshoz való szállításukat, avagy éppen az adományok fuvarozását.

Szeri Árpád

– Az elmúlt időszakban egy közel húsz éves gépjárművel oldottuk meg a hasonló tennivalókat – mondta el lapunknak a létesítmény vezetője. – Ennek az autónak már meglehetősen megviselt a műszaki állapota, attól tarthattunk, hogy bármikor cserben hagyhat bennünket.

Fiáth Szilvia és a karácsonyi ajándék, azaz a Fiat Doblo a Szekszárdi Kutyamenhelyen. Fotó: beküldött kép.

Az új gépjármű a júniusban kezdődött gyűjtés és az azt kísérő összefogás eredményeként gördülhetett be a menhelyre. A magánszemélyek és cégek mellett egy alapítvány is hozzájárult a sikerhez, s a támogatók között ott volt a szekszárdi közgyűlés Kultúra, Civil szervezetek, Városmarketing Bizottsága is.

A Fiat Doblo mindössze négyéves, ennek köszönhetően újszerű állapotot mutat. Luxus ugyan nincs benne, erre nincs is szükség, ám rendelkezik klímával. Ez kiváltképp fontos a kutyák nyári hőségben történő szállításakor. Benzinnel működik, ennek azért van jelentősége, mert a kutyamenhely vezetője és a volán mögé ülő munkatársa az esetek döntő többségében Szekszárdon és közvetlen környékén tevékenykedik. Miután valamivel szélesebb, mint elődje, rakterében akár tíz, eb befogadásra alkalmas doboz is elfér.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában