2023.12.01. 19:44
Ünnepi fény vonta be a meghitt rendezvényt
Az ünnepi készülés szorgos mivoltát mutatja, hogy a szülők közreműködésével már a hét elején elkészült a szekszárdi Szent Rita Katolikus Óvoda adventi koszorúja. Pénteken délután már ez a különleges, önmagán túlmutató dísz kapott főszerepet az intézmény hagyományos, meghitt rendezvényén.
Fotó: Makovics Kornél
A jelenlévőket, köztük a kis ovisokat, a hozzátartozókat, az igazgatóság képviselőit és a leendő tanító néniket Bognár Cecil Róbertné tagintézmény vezető köszöntötte. Ezt követően a nebulók, azaz a kis-, középső- és nagycsoportosok adtak alkalomhoz illő, igen kedves, énekkel és verssel fűszerezett műsort. Az adventi koszorút Molnár Erik atya áldotta meg, majd egy apuka közreműködésével meggyújtotta az első – lila színben pompázó – gyertyát.
A kicsik egyébként a jövő héten, hétfőn Szekszárdon, a Garay téren, azaz a karácsonyváró helyszínen is megismétlik műsorukat. A következő hétfőn pedig ugyanitt fellépnek a Mentálhigiénés Műhely Élő szeretet embertársainknak című programjának vendégeiként is.
Felgyúlt az első gyertya az adventi koszorún
Fotók: Makovics Kornél