Előadás

2024.02.01. 17:55

A tiszta víz az egészség záloga

A vízről szólt a Szekszárdi Mentálhigiénés Műhely Szabadegyeteme XII. évfolyamának első előadása.

Szepesi László

Simon László beszélt a vízről (A szerző felvétele)

A Babits Kulturális központ Csatár termében az idősebb korosztály tagjainak dr. Simon László Lételemünk a víz címmel arról beszélt, hogy milyen fontos szervezetünknek ez a folyadék.

A gépészmérnök, aki víztisztító rendszerek árusításával foglalkozik, arról beszélt, hogy nagyon nem mindegy, hogy milyen vizet iszunk. A természetből vett példával is illusztrálta a vizek különbözőségét, mondván, hogy ha a füvet vezetékes vízzel locsoljuk, azzal csak a kiszáradástól óvjuk meg, de, ha esővizet kap rögtön nőni fog. Mert – magyarázta – az a víz a napfénytől energiát kap, és ez biztosítja a növekedést. 

Elmondta azt is, hogy a csapvízben, de még a palackozott vízben is százezernél több féle szennyezőanyag van, de Magyarországon csak néhány ilyen mérgezőanyagot mutatnak ki, pedig valamennyi káros az egészségre. Ám – folytatta – az a szerkezet, amelyből többfélét is hozott magával, kiszűri ezeket. 

A szokottnál kevesebb érdeklődőnek tudományos, kvantumfizikai magyarázatokkal szolgált arról is, hogy az igazi, éltető, gyógyító, öregedésgátló, hosszú életet biztosító folyadék a szűrt, s egyben hidrogénezett víz. Ezt pedig csodálatos gyógyulásokkal is illusztrálta.
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában