Hajdan

2024.02.15. 17:29

Orkánszerű széllel tért vissza a tél megyénkbe

Hajdan című sorozatunkban ismét visszatekintünk a régmúlt idők érdekességeire, fontos eseményeire Tolna vármegyéből.

Szeri Árpád

Illusztráció: Shutterstock

40 ÉVE orkánszerű széllel tért vissza, illetőleg folytatódik a tél megyénkben – közölt időjárási helyzetképet a Tolna Megyei Népújság 1984. február 11-i száma. „A 61-es út Pincehely és Nagykónyi közötti szakaszán, valamint Gyönk térségében kisebb hóátfúvás történt, a pincehely-ozorai út pedig  egy ideig járhatatlan volt. A DÉDÁSZ-tól kapott értesülés szerint Tolna megye egy részén, Bogyiszlón, Őcsény, Decs, Sárpilis és Hőgyész környékén a kisebb szigetelősérülések okoztak rövid időre áramkimaradást. A telefonösszeköttetésben a szekszárdi, paksi és tamási góchoz tartozó településeken nem volt probléma, a bonyhádi körzetben a Báta-Palotabozsok közötti szakaszon vezetékszakadás történt.”

40 ÉVE összegezte 1983-as fogási eredményeit a megyei horgász szövetség.  A Tolna Megyei Népújság 1984. február 10-i száma közreadta, hogy pontyból 82 320 kilogramm, egyéb nemes halból 27 805 kilogramm esett zsákmányul. „A süllőfogás valamelyest csökkent, a csuka is, ellenben nőtt a harcsafogás, a baliné szintén, az angolna majdnem azonos, az egyéb – márna, kecsege stb. – több mint kétszeresére emelkedett, ezenkívül a vegyes halaknál is emelkedés történt. A megye legkedveltebb horgászvize a szálkai tározó. Itt 1983-ban 20 434 kiló halat fogtak a horgászok.”

40 ÉVE öt magyar sakkozó – Batkó (Miskolc), Kolozsvári (Budapest), Szabó (Pécs), Buzási és Rudolf (Bátaszék) – kapott meghívást az első varsói nemzetközi hexasakk versenyre – tudósított a sporteseményről a Tolna Megyei Népújság 1984. február 11-i száma. „Az A döntőben Rudolf László kerekedett felül, s ezzel már második nemzetközi versenyéit nyerte az idén. Szép bátaszéki siker született a B döntőben is. Buzási két döntetlen után fokozatosan játékba lendült, s sorra nyerte mérkőzéseit. Ám Bittner ellen hibázott, de Buzási József második helye is győzelemmel ér fel.”

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában