Felhívás

2024.02.26. 12:52

Turistákat, horgászokat és természetjárókat figyelmeztetnek

Gazsó Rita

Illusztráció

Forrás: MW

Ezúton tájékoztatjuk és egyben értesítjük a védtöltéseken, gátakon rendszeresen közlekedőket, hogy a Duna folyó, Tisza-tó – kék típusú–, a Közép-Tisza – Sárga típusú–, Nyugati-Főcsatorna, Siócsatorna és Völgységi patak melletti védtöltésekre, gátakra érvényes töltésközlekedési, gátközlekedési engedélyek már a Gátfelhajtási engedély honlap mellett Android és Apple Mobil Applikációkon keresztül egyaránt megvásárolhatóak elektronikus úton, bankkártyás fizetéssel, vagy banki átutalással – tájékoztatott a paksi polgármesteri hivatal.

Egyúttal felhívják a figyelmet arra, hogy az érintett területek kiemelt, és folyamatos ellenőrzés alatt állnak, mely ellenőrzések során az illetékes szervek, hatóságok és feljogosított személyek ellenőrzik a szükséges töltésközlekedési – gátközlekedési – engedély meglétét és egyben annak érvényességét. Javasolják, hogy minden közlekedő kímélje meg magát, és a közlekedésben érintetteket az ezzel járó kellemetlenségektől, nehézségektől, pótdíj kiszabásától, eltiltástól.

Az információ fontos lehet a kikapcsolódni vágyó turisták, horgászok, természetjárók számára egyaránt, akik sok esetben tanácstalanok a töltésközlekedési engedélyek jelenlegi megvásárlásának lehetőségéről, és folyamatáról. Amennyiben a vásárlás folyamatával kapcsolatosan bármilyen kérdés merülne fel, kérik, forduljanak az ügyfélszolgálathoz bizalommal, a +36 70 427-7405-ös telefonszámon.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában