2024.03.02. 12:00
Egy gombnyomásra van a segítség
Helyi segítség nélkül, de továbbra is lehet regisztrálni a Gondosóra programra – számolt be Leber Ferenc, Paks alpolgármestere egy csütörtöki sajtótájékoztatón. Mint mondta, a tegnapi nappal lezárult Pakson az a két hónapos időszak, ami alatt a Fidesz-KDNP frakció képviselői és segítői a 65 év feletti helyi nyugdíjasokat igyekeztek támogatni, segíteni abban, hogy regisztrálni tudjanak a kormány által indított Gondosóra programban.
A TelePaksnak úgy fogalmazott, hogy mindenkinek megvan a lehetősége, hogy bejelentkezzen, de nem mindenki ismeri ennek módozatait, ezért vállalkoztak a képviselők és segítők arra, hogy önkéntes munkával eljuttassák az információkat az érintett lakossághoz. Leber Ferenc kiemelte, hogy a szóban forgó időszak lezárása nem jelenti azt, hogy megszűnt a veszélyhelyzeti eszköz regisztrációs lehetősége, továbbra is hozzáférhető a programban, amit a kormány a 65 év felettiek támogasára indított. Beszámolt arról is, hogy a megkeresett idősek örömmel fogadták a segítséget.
Mint ismert, a Gondosóra program egy 0–24 órás diszpécserszolgálat és a kontaktszemélyek, így például családtagok, szomszédok, barátok vagy akár egy szociális gondozó bevonásával működő, Európában egyedülálló, 65 év felett ingyenesen igénybe vehető, alanyi jogon hozzáférhető jóléti szolgáltatás, amelynek célja, hogy az idősek szükség esetén egyetlen gombnyomással jelezni tudják segítségkérési szándékukat. Mérföldkőnek és jelentős támogatásnak számít az idősgondozás területén: nagy segítséget jelent nemcsak azoknak, akik használják az eszközt, hanem biztonságot és megnyugvást nyújt a felhasználó családjának, szeretteinek, hozzátartozóinak is, tudva, hogy a segítség és a biztonság egy gombnyomásra elérhető.
A Gondosóra programban megvalósuló szolgáltatás és a jelzőeszköz ingyenes, Magyarország minden településén hozzáférhető a hét minden napján és órájában. A honlapon keresztül és papíralapon is igényelhető az eszköz.