2024.03.01. 10:52
Összefogással lett lélekharangja Dunaszentgyörgynek
Kovács Aliz és a Walking Mama zenekar adott nemrégiben Dunaszentgyörgyön koncertet, amelynek bevétele a helyi temetőben emelt lélekharang költségeihez járult hozzá. Az előadásra nagyon sokan voltak kíváncsiak, a megjelentek egy hangulatos, meghitt délutánt tölthettek el együtt.
Kirnyákné Balogh Mária polgármester örömmel tájékoztatott arról, hogy a február 10-én megrendezett jótékonysági koncert sikeresnek bizonyult. A támogatói jegyekből, illetve a koncertet megelőző és azt követő napokban beérkezett adományokból ugyanis jelentős összeg: 660 000 forint gyűlt össze.
![](https://cdn.teol.hu/2024/03/WLH3mpE5NoK8HSzrhemQDxOrQwWTEkrr17JGE_u1tTw/fit/912/620/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxNWFmY2E4YTQ1YzQ4MTBiYTk5Y2UzYTc0MmExZjZh.jpg)
– Ez az összefogás – és maga a lélekharang – hűen tükrözi a tiszteletünket az elvesztett szeretteink iránt, és azt a közös meggyőződésünket, hogy minden ember méltósága ugyanolyan fontos. Dunaszentgyörgy önkormányzata nevében ezért szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik hozzájárultak az összeghez– fogalmazott a közösségi ügyről a polgármester.