Paks II.

2024.03.28. 07:00

Városvezetők cseréltek tapasztalatot az Atomexpón

Keddig tartott a kétnapos Atomexpo Szocsiban, amelyen az atomenergetikában érdekelt vállalatok mellett a nukleáris ipart befogadó települések képviselői, köztük a paksi és környékbeli településvezetők is részt vettek.

Gazsó Rita

A kétnapos fórumon részt vett Szabó Péter, dr. Filvig Géza, Gáncs István, és Romhányi Károly polgármesterek

Forrás: TEIT

A kétnapos fórumra Szocsiba utazott Szabó Péter, Paks polgármestere, a Társadalmi Ellenőrző Információs és Településfejlesztési Társulás (TEIT) képviseletében pedig dr. Filvig Géza elnök, Kalocsa polgármestere és Gáncs István alelnök, Tengelic polgármestere, valamint a térségből Romhányi Károly gerjeni településvezető is. Szabó Péter az Atomexpóval összefüggésben elmondta, miután a Paks II. Atomerőmű orosz technológiával épül, fontosnak ítélte, hogy részt vegyen a rendezvényen.

Szabó Péter beszámolt arról, hogy számos atomváros képviselőivel sikerült találkozniuk és tapasztalatot cserélniük, sőt Novovoronyezs vezetésével hosszú távú együttműködésről is megállapodtak, amelynek célja a tapasztalatok megosztásán túl egymás kultúrájának megismerése is. A paksi polgármester szerint a cél ezzel, hogy diákcsere programok keretében ebbe a fiatalabb generációt is bevonják. – A Paks II. beruházás és a város fejlesztésével kapcsolatban lehetőségem nyílt egy rövid egyeztetésre Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel is – emelte ki Szabó Péter, hozzáfűzve, hogy e témában a jövőben is tárgyalnak majd. – Számunkra nincs alternatívája az erőműbővítésnek, ezért is egyeztetünk folyamatosan az illetékes minisztériumokkal, a Paks II. Zrt-vel és a Roszatommal is – írta meg közösségi oldalán Szabó Péter.

A környező települések is bekapcsolódnának a Paks II. beruházásba

– Az ország és ezáltal Kalocsa folytonos energiaellátását csak a bővülő paksi atomerőmű tudja biztosítani. Azon dolgozunk, hogy településeink bekapcsolódjanak a Paks II. beruházásba és ezt a kapcsolatot még inkább erősíti az új Kalocsa-Paks Duna-híd – összegezte dr. Filvig Géza. 

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Atomexpó keretében rendezett plenáris panelen súlyos problémának nevezte, hogy az energetika kérdését továbbra is ideológiai viták jellemzik. – Amíg az infrastruktúra határozza meg az energetikai együttműködéseket, addig az ideológiának nincs köze az energiaellátáshoz – tette hozzá. A külgazdasági és külügyminiszter kiemelte: fontos, hogy a nukleáris energia területe legyen a normális nemzetközi együttműködés terepe továbbra is, ahogy az látható a paksi bővítés esetében is.

A külügyminiszter reméli, hogy az atomenergiai szektor mentes lesz az ideológiai vitáktól

Emlékeztetett arra, hogy a paksi bővítés fővállalkozója ugyan az orosz Roszatom, viszont amerikai, német, francia, svájci, osztrák és svéd alvállalkozók is részesei a projektnek. – Örömmel biztosítunk platformot az orosz-amerikai-német-francia-svájci együttműködés számára a nukleáris energia területén Magyarországon – fűzte hozzá. – Remélem, hogy a jövőben is megmarad, felülkerekedik az észszerűség, a józan ész, és az atomenergiai szektor mentes lesz az ideológiai vitáktól, csak a racionális, tudományos kérdésekre fogunk fókuszálni – mondta a miniszter.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában