A Búzaszem kihajtott és termőre fordult

Mit tennék, ha újra kezdhetném... Ezzel a címmel tartott előadást életútjáról, tapasztalatairól Horváth Szilárd, a szekszárdi Léleképítő hétfő esti rendezvényén. Az MTVA műsorvezető munkatársát, a gödi Búzaszem iskola alapítóját dr. Tóth Csaba Attila házigazda „több mint egy műsorvezető” elismerő szavakkal köszöntötte a helyszínen, azaz a Szekszárdi Garay János Gimnázium dísztermében. Saját tapasztalata alapján kijelentette, hogy ha ismét gyermek lenne, csak olyan iskolába szeretne járni, mint amilyen a gödi intézmény. A rendezvény egyik későbbi szakaszában friss hírként azt is bejelentette: nemrég a miniszterelnökségtől kapott értesítést, melyben az szerepel, hogy  Gulyás Gergely miniszter döntése értelmében a Léleképítő támogatásban részesül.

Kötődés egy hatalmas erőhöz

A díjmentesen látogatható, értékrend erősítő programon a vendég – aki egyébként, mint kiderült, házassága révén rokona lett a szekszárdi Fusz családnak – kezdésként gyermekkorára tekintett vissza. Elmondta, hogy zalai parasztgyerekként cseperedett fel, társaival együtt a Zala folyó árterén játszott, épített bunkert és jött rá azon fortélyokra, amik az élethez kellenek. A természet közeliségnek köszönhetően a kreativitás nagy kegyelmet adó közegében élt. Mindebből az is következik, hogy a Búzaszem iskolásainak valójában nem a paradicsomtermesztés szakmai fogásait tanítják meg, hanem azt, hogy miként lehet egy náluk nagyobb erővel együttműködni. Mert aki ezzel a nagyobb erővel él együtt, az a szakralitással él együtt. 

Horváth Szilárd a szombathelyi tanárképző főiskolán szerzett diplomát történelem-népművelés szakon. Szeretett tanáraitól hallotta, hogy a parasztság a nemzet megtartó ereje. Azért tudott az lenni annak idején, mert törvényszerűen kötődött egy nála nagyobb erőhöz, azaz a természethez, ezáltal Istenhez, magas fokú érzelmi intelligenciát kapott a föld művelése révén, s emellett hol állatorvosnak, hol építőmesternek, hol mezőgazdásznak kellett lennie.

Megszületett egy új modell

Ezt követően a Búzaszem iskola néphagyományokban gyökerező alapjairól beszélt. Rámutatva arra, hogy minden olyan gyermek, aki naponta énekel, táncol, zenél, az a negyedik év végére minden tantárgyból tizenöt-húsz százalékkal jobban teljesít az említett művészeti ágakat nem művelő kortársaihoz képest. Miután egykoron a falvakban mindenki énekelt és táncolt, paraszt őseink nagyon magas szintű érzelmi, valamint ugyancsak nagyon magas  szintű értelmi intelligenciával kellett, hogy rendelkezzenek. 

A gödi iskola húsz esztendeje működik. Két évtizede a tanév hét gyermekkel kezdődött, ma több mint százhetven a kisdiákok száma és többszörös a túljelentkezés. Az alapokat a keresztény értékek, a közösségi nevelésre és a szellemi fejlődésre, a hagyományok erősítésére irányuló feladatok fémjelzik. Az eltelt időszak mindennapi kérdéseire adott válaszokból – húzta alá Horváth Szilárd – megszületett egy új, magyar iskola modell. Ami keresztény, néphagyományra és természetre alapozott, családias. S azon túl, hogy magas értelmi és érzelmi intelligenciát ad a gyerekeknek, ad még valamit: identitást. – Mi nem a középiskolára készítjük fel a gyermekeket – ismertette a Búzaszem alapgondolatát Horváth Szilárd. – Azt szeretnénk, hogy a tőlünk kikerülő gyermekek a családjuk, nemzetük és egyházuk kovászai legyenek.

Részletes betekintést adott az intézmény pedagógiai programjába és annak gyakorlati megvalósításába is. Erről az érzelmi intelligencia fejlesztést erősítő tevékenységről Uzsalyné Pécsi Rita, az organikus pedagógia szaktekintélye, neveléskutató is elismeréssel nyilatkozott személyes látogatásakor. Szót ejtett a digitális világ és eszközök okozta károkról, például arról, hogy az okostelefonok megjelenése óta egyre több fiatalnak rosszabbodik a mentális állapota. A Búzaszem arra törekszik, hogy ettől a fajta digitális világtól és rombolásától teljes mértékben megóvja a kisdiákokat.

Amire nagy szükségünk van

Ezután áttekintette, hogy vajon mit is tenne másképp, ha újra kezdené? Első gondolatként arra jutott, hogy máskor születne, például 1830-ban. Tizennyolc éves korában beállna huszárnak, győztes csatákat vívna, majd a szabadságharc bukása után Párizsba emigrálna. Később, házas emberként hazatérne, és szép esztendők után 1913-ban mondana búcsút a földi létnek. 

– Azután arra jöttem rá, hogy ez így mégsem jó, én most szeretek élni – folytatta. – Mert ez, ami most van, ugyanazt kívánja tőlünk, mint az akkori idő. 

Elmesélt három személyes hangvételű, tanulságos történetet is saját életéből, majd végezetül ezt az összegzést adta: – Gyerekeink mindaddig el fognak menni ebből az országból, amíg nem tudják, hogy itt szeretjük őket a legjobban. Mindaddig el fognak menni ebből az országból, amíg az önbecsülésük nem lesz rendben. S ahhoz, hogy az önbecsülésük rendben legyen, nagyon jól működő családokra, nagyon jól működő iskolákra van szükségünk.