Pazar pillék pompáztak Ozorán

A tárlatot – amin az Ozorai Színkör dalcsokorral közreműködött – dr. Kriston-Vízi József néprajzkutató, nyugalmazott múzeumi főtanácsos ajánlotta a szép számban megjelent helyi, elszármazott és a szomszédos településekről érkezett vendégek figyelmébe. A Kapos-mente kincseit kutató és népszerűsítő szakember mellett Schranz Mónika, a Pipo Várkastély létesítményvezetője lokálpatrióta örömmel  köszöntötte a jelenlévőket. Sümegi Gábor polgármester pedig a hagyományok éltetőit és a közösségi  élet mozgató csoportjait méltatta. 

Egyedülálló formában és módon készítették, használták

A pillét a Kapos és Koppány folyók érintett településeinek asszonyai hazánkban egyedülálló formában és módon készítették, illetve használták. A díszes kontytakarók most bemutatott darabjainak egy része a hét évtizede megalapított Ozorai Járási Múzeum s önkéntesei révén gyűjtött, eredeti kollekcióból származik. Ezt a gyűjteményt egészítette ki dr. Kriston-Vízi József újabb keletű ozorai, valamint értékes szakályi és gyulaji kölcsön-darabokkal. A NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. és a Wosinsky Mór Múzeum összefogásában megvalósult  kiállítás október 27-ig tekinthető meg a https://pipovarkastely.hu/ honlapon jelzett, előzetes bejelentkezés alapján. A szervezők a közeljövőben szakmai és közönség találkozókat is tartanak az immár Tolnaikum minősítést nyert pille-viseletről. Így legközelebb a VII. Pillefesztiválnak helyet adó Pincehelyért Egyesület tervez május 25-én nyilvános konferenciát. 

„A pillék most hazatértek”

Dr. Kriston-Vízi József megnyitó beszéde
Tisztelt közönség! Valójában régtől fogva kerestünk alkalmas befogadó helyet és időszakot arra, hogy a Siótól délre, a Kapos és Koppány folyók mentén egykor volt sajátos női viselet különleges darabját, az úgynevezett pillés főkötőt középpontba állíthassuk. Egy kiállítás ideája volt előttem, előttünk, még akkor is, ha ez, a hazánkban  másutt sehol nem ismert fejdísz igazából mindig csak akkor élt (és lám: él!) igazán, amikor – ha csak néhány esztendőre is – az esküvő esti-éji menyecske felkontyolástól az első vagy második gyermekáldásig jelezte az ifjú asszony különleges helyzetét utcán, boltban, vasúton, vásárban, templomban mindenfelé.

Most már persze csaknem minden szó múlt időbe helyezve hiteles, hiszen tájunk asszonyainak lepke/pille formájú fejdíszei egy ideje múzeumi és más közösségi gyűjteményekbe kerültek megőrzésre, jó esetben még hagyományozódnak lelkes megújítók révén. 

Május 18-a több soron is jeles, ünnepi. Egyfelől ma – immár négy és fél évtizede – e nap a múzeumok létére és fontosságukra hívja fel a figyelmet világszerte s itthon is. Nem a bezárkózás, a megszerzett javak sokszor érthetetlenül kirekesztő jellege az, amely a múzeumot fontossá teszi, hanem a tárgyak és múlt históriák szakszerű ápolása, gondozása és változatos közreadása. A jó múzeum – miként tőlünk nem messze a pipói vár falai között s egy ideje a mostani épület – gondos gazdái révén ezt teszi, de legalábbis igyekszik így és ekként tenni, amikor csak lehet.  Ebben az évben a múzeumoknak az oktatás és a tudomány egymással való kapcsolódása áll a figyelem középpontjában. 

E nap – továbbá – a nagyvilág számára egy ideje példaszerű magyarországi Közösségek Hete kezdetét is jelzi. És harmadsorban e nap délutánja már a mindjárt beköszönő pünkösd ősi, a kifürkészhetetlenségben is fogódzót kereső természeti ember megújulási és a másik ember megértésének mindent átható vágyát jelképezi. Régtől szellemi örökségünk ez nekünk.

E nap hármas üzenete és e gondosan ápolt épület tárlóiba zárt több mint félszáz pille sereglete itt, Ozorán, az egykori, legendás Nagyvendéglő épületében egybefonódik tehát. 

Bő hét évtizeddel ezelőtt itt, a Petőfi Sándor Kultúrotthonban fogant meg az Ozorai Falumúzeum létrehozásának szándéka, amely aztán – többek mellett, de jelesül – Pintér Endre Zsigmond tanító úr és ifj. Poór Ferenc hathatós vezetésével jutott eredményre nem sokkal később, 1957-től mint Ozorai Járási Múzeum. (Melynek történetét az itt velünk lévő Kovács Ferencné Erzsike tanárnő örökítette meg még 1974-es főiskolai szakdolgozatában.) A sokszor lesajnált vagy egyvágányúsított címkével illetett 1950-es évek vidéki Magyarországán, köszönhetően a népművelés (mai szóval közösségi művelődés) széleskörű pártolásával, a felnőtt közösségek művelődésének már akkor is sajátos lehetősége volt a múzeum-fejlesztés kisvárosokban vagy törekvő nagyközségekben egyaránt. A tamási járás akkori vezetése teret adott Ozora és a környező települések múlt-érték-mentő törekvéseinek – akár a központi múzeumok rátartiságával szemben! A helytörténeti, régészeti emlékek és háziipari munkák eszközkészlete mellett külön figyelemmel voltak az akkor már éppen zajló vagy már le is zajlott kivetkőzés, az erős szokás-változások s így számos „régimódi” elhagyásának jelenségeire, a fontosságát vagy hasznát vesztett tárgyak: öltözet/viselet lehetséges megőrzésére.

Ezek között volt az úgynevezett pillés fejdísz is, amelynek egyediségére és a régióban is egyedülálló voltára Ozorán Poór Ferenc, Dombóvár környékén pedig Novák József tanár úrék  figyeltek fel.  És igyekezték felkutatni, megőrizni és tudományosan feldolgozni e kincsek/javak maradékait a Kapos-Koppány felső és délibb táján, csaknem egy időben. Néhány év alatt, további tíz település kulturális mindeneseinek segítségével a viselet- és később megújított hímzéskultúra hagyományos formáit jegyezték, rajzolták és fotózták le. Az akkori esztendőig bezárólag negyedszáz darab eredeti, ma már pótolhatatlan pillét helyeztek gyűjteménybe. Hiteles adatokkal, használók és készítők nevét, idejét és a használt anyagokat, díszítéseket pontosan megörökítve. Ozora mellett nagylelkű szakályiak és egy Gyulajról való népművelő segített a gyarapításban. A Kapos-Koppány menti egykori gyűjtő hálózatról részletesen majd Pincehelyen lesz vetített képes előadás.

Kedves megjelentek!
Az itt látható, témájában első kiállítás anyaga híven követi tehát a Poór Ferencék gyűjtése nyomán készült tanulmány gondolatmenetét. A két nagy vitrin bejárati üvegpolcain korai kerek kontyok selyemből és kasmírból, fekete lógós pille csüngőkkel az 1900-as és 1910-es évekből, hímzett lógós és szárny-formázott pillék az 1920-as és 1930-as évtizedekből, színes, mintás kasmír anyagú pillék, amelyek között egy ritka darab: vörös bársony rátétes darab itthonról; mind az 1930-as és 40-es évek jellegzetes darabjai. És az újabb, modernebb(nek számított) varrónői ötlet, díszítési mód: az úgynevezett „cintányéros” pillék krém színű alapra dolgozott korai darabjai, majd a felső Kapos-mente többi településeire is átterjedt s az 1940-es évek végére  egyre általánosabbá vált,  ma ismert és újra alkotott színgazdag „cintányéros” kontyfedők kerültek elhelyezésre hozzájuk való, mesteri lekötőkkel együtt, a másik nagy vitrin három szintjét foglalva el. 

Az ablakok felőli részen elhelyezett két keskenyebb tárlóban az 1940-es évek végén megjelent, ám jobbára az 1950-es esztendőkben elterjedt gyöngyös-flitteres, egyedi pille-költeményeknek adtunk helyet, amelyek az ozorai Németh Jánosné Szabó Júlia (Juci) néni kezét és alkotó kedvét dicséri. 
Házigazdánk, Schranz Mónika és a szekszárdi múzeum, mint  őrzőhely munkatársai mellett örömmel nevezem meg a segítőket: Szakályból dr. Lábóné Británszki Erzsébetet, Ozoráról az itt élők és az elszármazottak között különbséget nem téve: Asztalos Jutka, Csabai Józsefné, dr. Babella Györgyné, Kocsisné Kovács Edit, Kovács Ferencné, Kovácsné Biczi Erika, Körmendi Irén, Lázár Józsefné, Németh Jánosné, Tatai Jánosné nevét. Végezetül és egyáltalán nem utolsó sorban (sőt!) mind az előkészületek, mind pedig a rendezés idején – párommal, alkotó társammal, Zsuzsámmal – olyan önzetlen segítőre találtunk Ozorán Ruzsáné Gergely Erzsébet személyében, akinek munkáját és barátságát itt külön is megköszönöm.
A pillék most hazatértek, s október végéig lesznek láthatók e csodálatos és egyedi, az alkotói leleményt és a női büszkeséget megtestesítő, hazánkban egyedülálló viseletdarabok első magyarországi kiállításán. Több soron ünnepelhetünk tehát, mert mint sokan tudják már: a Tolna Vármegyei Értéktár Bizottság a Kapos-Koppány menti pillét immár  – a nagy számú vármegyei érték közül kiemelve mint legrangosabbakat – úgynevezett Tolnaikummá minősítette. Hála és köszönet az elődök térségi összefogásának szellemében erre feladatot vállalt Pincehelyért Egyesületnek s az összes pillés község testületeinek!

Ezzel a külön örömhírrel is gazdagodva köszönöm meg figyelmüket, ajánlom figyelmükbe s nyitom meg ezt a kiállítást. Jó nézelődést, beszélgetést és szép ünnepet kívánok!