„Értékteremtő munka után köszönhetek el”

– Már a Jó éjt, anya bemutatójáról megjelent, múlt heti tudósításban nyilvánosságra hozta: december elsejével búcsút vesz a Német Színháztól. Ez azt jelenti, hogy nem marad a társulatnál, illetve, nem is marad Szekszárdon?

– Így van, azaz nem maradok sem a társulatnál, sem a városban – válaszolta Frank Ildikó. – Ezzel együtt úgy nem maradok, ahogyan a német mondja egyszerre a nemre és az igenre: jain! Ugyanis a Szépség és a szörnyeteg egész decemberben műsoron marad, a darabban pedig van szerepem. De ha lepereg az év utolsó hónapja, utána ténylegesen távozom. A teljes elszakadást megkönnyíti az is, hogy az új vezető nem tart igényt a munkámra. Ezelőtt fél éve mindezt még nehezen éltem meg, de azóta sikerült feldolgoznom a helyzetet. Számomra lezárult egy meghatározó korszak: 2000-ben szerzett diplomám óta a Deutsche Bühne Ungarn volt eddig az egyetlen munkahelyem, most viszont egy jelentős változást kell kezelnem. Erre a változásra úgy tekintek, mint egy lehetőségre, nem pedig mint kudarcra.

– A pályázat óta esetleg érkezett önhöz – belső, személyes – információ arról, hogy tizennégy év után miért nem kapott támogatást? Ha nem, végül is mire következtet?

– Nem tudom az okot és nem is áll szándékomban vájkálni ebben az ügyben. Lehet, hogy egyszer majd minden kiderül, de jelenleg és a jövőben nem ezzel, hanem magammal kívánok foglalkozni.

– Ha azt állítja, hogy nincs önben semmi tüske, semmi szomorúság, semmi keserűség…

– Pedig ezt állítom. Hozzáteszem, hogy ez az igazgatói pályázatom el nem fogadása óta máig eltelt fél év személyes fejlődésemet tekintve komoly tapasztalatokkal járt. Például azzal, hogy miként lehet kezelni olyan helyzetet, melyben az ember eleinte megbántva, igazságtalannak tartott eljárás közepette érzi magát. Innen álltam fel, ezt a negatív érzést sikerült őszintén elengednem. Egy hónappal ezelőtt éreztem azt, hogy az egész ügyről beszélve immár nagy nyugalom tölt be, a szomorúságnak nyomát sem leltem magamban.

– Mi lenne az, amit akár most, akár a jövőben joggal említhet úgy, avagy bárki a színház világából, mint jelentős művészi, szakmai teljesítmény igazgatósága alatt a DBU-ban?

– Először is azt emelném ki, hogy sikerült ide, Szekszárdra hoznunk a kortárs német drámairodalom színe-javát. Ma is azt gondolom, hogy ezzel a repertoárral ez a színház azt teljesítette be, ami a rendeltetése. Nekünk, azaz a DBU társulatának és személy szerint nekem az is megadatott, hogy 2012-ben Berlinben, az Admiralpalast épületében játszhattuk el a Wallenberg című darabot. Erre sem előtte, sem utána nem volt példa a Német Színház történetében. Sőt, hírünk Kínába is eljutott, ezért hívtak meg bennünket oda egy vendégszereplésre. Nem tagadom, büszke vagyok rá, hogy a DBU épüléséhez jelentősen hozzájáruló, értékteremtő munka után köszönhetek el.

– Van már új helye? Folytatott erről egyeztetéseket? Egyáltalán, milyen tervei vannak?

– Tizenhét éven át alkalmazott voltam, most kipróbálom azt, hogy milyen, ha az embernek nincs főnöke. Azaz, szabadúszó színművészként kívánok dolgozni. Az most biztosnak tűnik, hogy januártól a fővárosban lesz munkám, egy nemzetiségi karakterű, de magyar nyelvű produkcióban.

– Ha a jövőben valamilyen rendkívüli okból lehetőség lenne rá, akkor alkalomadtán vendégrendezőként, vendégszínészként visszatérne a DBU-ba?

– Holnaptól gyakorlatilag színész vagyok. Ettől kezdve csak olyan munkát érdemes elvállalnom, ami engem épít. Ha tehát olyan szerep találna meg, mely művészi fejlődésemhez hozzájárulna, akkor igent mondanék.

– Mi az, amit szíve szerint kívánna – színházművészeti szempontból – a DBU-nak, illetve művészi és emberi szempontból a társulatnak, a csapatnak?

– Érdekes kérdés, hiszen amit én kívánnék, kívántam volna – igazgatói pályázatomban – szakmai szempontból a Német Színháznak, az nem valósulhat meg. Viszont, miután az intézményben már nincs olyan munkatárs, akit ne én vettem volna fel, nekik azt kívánom: őrizzék meg azt a kellemes, barátságos munkahelyi légkört, ami számomra is fontos és megnyugtató volt.

Angol, német, román: egyaránt perfekt

Frank Ildikó Szegeden született 1976. augusztus 25-én. Édesanyja, Font Márta történész, édesapja, Frank Gábor történelem–német szakos középiskolai tanár, közoktatási vezető. Pécsett, a Nagy Lajos Gimnáziumban tanult angol tagozaton. Ezután két évig a Pécsi Tudományegyetem magyar–angol szakának hallgatója volt, majd 1996–2000 között Romániában elvégezte a temesvári Nyugati Egyetem színművész karát, német tagozaton szerzett diplomát. Az ország legifjabb igazgatójaként 2003 végén, nyertes pályázattal került a szekszárdi Deutsche Bühne Ungarn élére.

Romániában ismerkedett meg leendő férjével, Florin Gabriel Ionescu színész-rendezővel, akitől három éve vált el. Lea nevű gyermeke tizennyolc éves, a fővárosban, az orvosi egyetemen tanul. Raul nevű fia tizenhat éves, ugyancsak Budapesten, egy művészeti középiskola diákja. Frank Ildikó a magyar nyelv mellett németül, románul és angolul beszél, felsőfokú szinten. Nemcsak munkája, hanem kedvtelése is a színház, amiképpen fogalmaz, „minden mennyiségben”.