A testvértelepülésen jártak

2018.09.20. 12:49

Részt vettek a kölesdiek Székely Mózes szobrának avatóján is Siménfalván

Budavári Kata

Egy busz és több személyautó indult Siménfalvára Kölesdről testvérkapcsolati látogatásra. Az utazáson most a Zönge népdalkör tagjai is részt vettek. A csapat az első estét a fogadó családoknál töltötte, majd a következő napon kirándultak. Úti céljuk a közeli Varság volt, ahol megcsodálták a vízesést, és a közadakozásból eredeti, hagyományos állapotába visszaállított működő vízimalom működését látták. Székelyudvarhelyen az Emlékezés parkját, és a város nevezetességeit idegenvezető mutatta meg.

Siménfalván az unitárius templomban tartott istentisztelet után Székely Mózes erdélyi fejedelem szoboravatóján is részt vettek a kölesdiek. A szoboravatón dr. Kiszler Gyula kölesdi alpolgármester mondott köszöntőt, majd a Zönge Népdalkör az „Isten áldja meg a magyart” és a Honfi dalt adta elő. Az estig tartó műsorban felléptek a helyi iskolások, felnőtt és gyermek néptáncosok, szólt a gitár, majd a tábortűz mellett nótaest zárta a rendezvényt, tudtuk meg Vargáné Kisfalvi Erzsébettől, a kozeleti.hu szerkesztőjétől.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában