Mézga Aladár

2018.10.28. 18:10

Ingyenes vetítések a rajzfilmünnepen

Ihárosi Ibolya

Fotó: Shutterstock

Csatlakozott idén az országos rajzfilmünnep programjához a Babits Mihály Kulturális Központ. Pénteken és szombaton négy rajzfilmet tekinthettek meg az érdeklődők. A népszerű rajzfilmek gyakorlatilag telt ház előtt mentek. Mint Kovács Zsuzsanna igazgatóhelyettes kérdésünkre elmondta, a hatvan férőhelyes vetítőben a Bogyó és Babóca című filmet 57-en, a Kockásfülű nyulat ötvenen látták. Mézga Aladár különös kalandjaira tejesen megtelt a vetítő, a Kutyák és gazdáik című rajzfilmet ötvennégyen nézték meg az általában szülőkkel érkező kisgyerekek.

Immár hatodik alkalommal ünnepelték az országban több mint száz helyen, ingyenes vetítésekkel az animáció világnapját. Az idén különleges alkalom, hogy negyven éve láthattuk először televízióban a kockásfülü nyulat. A mozikban, művelődési és közösségi házakban, könyvtárakban zajló vetítésekhez egyéb programok is kapcsolódtak, mondta el M. Tóth Géza animációsfilm-rendező, producer, a rajzfilmünnep ötletgazdája az esemény budapesti sajtótájékoztatóján.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában