A forma bilincsébe zárt gondolatok, érzelmek alkotója

Tizenhat éve él Szekszárdon Bágyi Zsuzsanna. Korábbi életszakasza Baranya és Somogy megyéhez kötődött. A ruhaiparban dolgozott modellként és munkaszervezőként, arculat- és ruhatervezőként. Foglalkozott bemutatók szervezésével is. Itt és most elsősorban festményeiről ismert, de jelent már meg könyve is Balladát éneklő címmel, a bukovinai székelyekről. Bár ő maga nem székely.

– Voltak székely barátaim – mondja –, de keveset tudtam a hányattatásaikról. A velük való mélyebb beszélgetések során érett meg bennem az elhatározás a könyvírásra.

Legutóbbi kiállítása a megyei könyvtárban volt Bágyi Zsuzsannának, Szekszárdon, s máris készül a paksira, ami áprilisban lesz.

Nagyjából ötven tárlaton mutatkozott be eddig Mecsértől Pécsen át Tiszadobig, de főként Tolna megyében. Látható volt néhány munkája a francia partnertelepülésen, Bezonsban is. Oda, jövő nyárra ismét meghívást kapott. Már gimnazista kora óta koptatja az ecseteket. Az alapokat Tímár István festőművész segítségével sajátította el.

Készít olaj- és akrilfestményeket, pasztell-, valamint akvarellképeket. S az ő keze munkája a szedresi Lovas Udvarház vendégszobáiban látható tizenegy secco is.

– Az alkotások egyszerűen kérik az időt – vallja. – A gondolati-érzelmi mondanivaló kifejezése nem futószalagmunka. Inspirációt bármi adhat, ami megérint, ami továbbgondolásra késztet. Az örömet az jelenti, ha látom a megfestett témám hatását. A munkáimat a forma bilincsébe zárt gondolataimnak, érzelmeimnek tekintem. A hozzájuk készült, vagy készülő verseket pedig szófüzéreknek nevezem.

Utóbbi mondatával arra utal Bágyi Zsuzsanna, hogy újabban a két művészeti ágat ötvözi. Verseit is megjelenítő festményeket készít.

Lelki magasságok és mélységek

A szekszárdi egyesületük harminc tagja mesélt megrázó történeteket a Bukovinát elhagyni kényszerülő szülőkről, nagyszülőkről. Megrendítő volt, mindegyiknél sírtam, napokig fájt a lelkem. Beleélni magunkat a mások helyzetébe: ez a hozzám hasonló emberek nagy előnye és nagy hátránya. Alkotni csak az képes, aki ismeri a lelki magasságot és mélységeket – meséli Bágyi Zsuzsanna.

Így kezdi Potápi Árpád János államtitkár a „Balladát éneklő” kötethez írt ajánlását: „Hosszú és gyötrelmes út vezetett idáig, az otthonnak hitt állomások sorozatos hátrahagyása, az újrakezdések nehézségei kísérték végig a bukovinai székelyek kálváriáját. Csaknem két évszázad alatt bejárták Madéfalvát, Moldvát, Bukovinát, Bácskát, majd a Dunántúlt. 1945 márciusában végül letelepítették őket Tolna, Baranya és Bács-Kiskun megye harminckilenc falujában, a legtöbben a Tolna megyei Völgységben leltek új otthonra.”