Tambovban lemaradt a buszról a Szekszárd Big Band trombitása

– Miért éppen big band, mi vonzotta egészen fiatalon ehhez a műfajhoz?

– Zeneakadémista koromban kóstoltam bele ebbe a műfajba – válaszolt Pecze István. – Abban a szerencsében volt részem, hogy játszhattam a Deák Big Bandben, a Stúdió 11-ben és a Magyar Rádió nemzetközi alkotóműhelyeinek big bandjeiben. Nagyon megtetszett ez a fajta muzsika. Amikor a sok fúvós megszólal, az számomra semmi máshoz nem hasonlítható élményt jelent. Ezek után feltett szándékom volt, hogy akárhová is kerülök, alapítok egy big band zenekart.

– Egy kis kitérő: a műfajban elért sikerek után most már hálás Kodály Zoltánnak?

– Arra céloz, hogy a Mester nem kedvelte a szaxofont és a harmonikát, jóllehet én az utóbbi hangszerrel kezdtem zenei pályafutásomat? Valóban nem bántam meg az ebből a rosszallásból eredő váltást a trombitára, hiszen ezzel értem el életem nagy zenei sikereit. Mostanában egy kicsit visszakanyarodtam a harmonikához. Tapasztalom, hogy az emberek nagyon kedvelik a harmonikaszót. Amikor Zsófi lányommal Edith Piaf válogatást adunk elő és énekét lágy harmonikafutamokkal kísérem, a közönség gyakorta könnyezik a meghatottságtól.

– Ennek jómagam is fül- és szemtanúja voltam. De térjünk vissza a big bandhez. Sikerült eljutnia a műfaj hazájába, az Egyesült Államokba?

– Nem, miután soha nem merészkedtem túl az európai kontinensen. Itt viszont számos nyugat-európai városban volt alkalmam kiváló amerikai és helyi big band csapatok zenéjét hallgatni. Egyébként hadd tegyem hozzá, hogy a Szekszárd Big Bandet már egészen korán nagyra értékelték a hozzáértő szakemberek. A dillenburgi nemzetközi fesztiválon, melyre meghívást kaptunk, a Szekszárd Big Bandet úgy reklámozták, mint jazz a vasfüggöny mögül. Rólam pedig azt írta helyi újság, hogy akárha én lennék a magyar Harry James. Ezt a minősítést persze érdemes a helyén kezelni, hiszen az amerikai zenész meghatározója volt a világ big band trombitaművészetének.

– A Szekszárd Big Band Magyarország legrégebben folyamatosan működő nagy jazz zenekara. Nyugtázta már néhány elismerő mondat révén, hogy mások is merítettek erőt, ihletet a csapat munkásságából?

– Miután bejártuk az országot, számos helyen felfigyeltek a zenénkre és magára a műfajra. Talán nem túlzás azt állítani, hogy példánk nyomán alakultak több hazai városban is, Nagykanizsától Szegedig, Kapuvártól Szombathelyig hasonló stílust képviselő együttesek, azaz big bandek.

– Még egy big band is különböző személyiségekből áll. Előfordult már, hogy művészeti vezetőként, karnagyként legszívesebben azt mondta volna: itt most abbahagyjuk a próbát?

– Ami azt illeti, én amellett, hogy karizmatikus személyiségnek tartom magam, alkalmazkodásból is megérdemelhetem az ötös alá jegyet. Ez sokszor átsegített nehéz helyzeteken. Mert valóban tény, hogy nálunk sok érzékeny művészember van összezárva, s időnként előkerülnek teljesen váratlan problémák, amiket kezelni kell. Ugyanakkor valamennyiünket összeköt a zene szeretete, s ez az a közös nevező, ami még a gondokat is képes felülírni.

– A Big Band Párizstól Moszkváig Európa sok koncerttermében aratott sikert. Kaphatunk egy sztorit valamelyik turnéról?

– Az egykori Szovjetunióban, Tambov városában vendégszerepeltünk. Szállodánkból buszra szálltunk, majd elhangzott a szokásos kérdés: mindenki megvan, gyerekek? Meg! – érkezett kórusban a válasz, s ezek után nagy nyugalommal néztük üléseinkről az elsuhanó tájat. Úgy százhúsz kilométer megtétele után kiderült, hogy egyik csapattagunkat a hotelben felejtettük. Ekkor még nem létezett mobiltelefon, úgyhogy elég komoly erőfeszítésbe került, mire kísérőnknek sikerült a szállodával kapcsolatba lépnie. Mint kiderült, trombitásunk a fürdőszobában volt, és a kellemes kádfürdő hatására cserben hagyta időérzéke. Úgy hozták őt utánunk, száguldó rendőrautóval.

– A megannyi, megírásra váró történet egyike... Mi szerepel a listán a következő negyven évre?

– A Szekszárd Big Band – ne tűnjék szerénytelenségnek – nemzetközi összehasonlításban is kiváló zenekar. Örömmel állnánk elébe azon kérésnek, hogy például a visegrádi országokból hívjunk meg hozzánk big band együtteseket és szólistákat koncertezni, majd pedig mi is vendégszerepelhetnénk ennek a térségnek az államaiban. Biztos vagyok benne, hogy a magunk művészetével is hozzájárulhatnánk az országok közti jó viszony további erősítéséhez.

Sztárvendég a jubileumi koncerten

Az 1979-ben alakult Szekszárd Big Band nemcsak újdonságnak számított a maga nemében, hanem némileg eretnekségnek is. Hiszen ez az amerikai zenei stílus akkoriban nem a kívánatos, hanem inkább csak a megtűrt kategóriába tartozott. Azóta a csapat nemzetközi hírnévre tett szert és sok tehetséges zenészt adott nemcsak az országnak, de a világnak is. A 2005-ben Prima-díjjal kitüntetett, kétszeres arany okleveles együttes kétszer nyerte el a Népművelési Intézet nívódíját. Tomsits Rudolf Szekszárdi jazzmise címen 1990-ben nagyszerű művet írt és ajánlott a csapatnak és a Liszt Ferenc Pedagógus Kórusnak. A CD-n is megjelent, Szekszárdi Mise című kompozíció a szekszárdi ősbemutató után II. János Pál pápa magyarországi látogatásakor is elhangzott, több tízezernyi hallgatóság előtt a pogányi repülőtéren. Az 1993-as nyugat-európai vendégszereplésen Hollandia, Franciaország és Németország zeneszerető közönsége is megismerkedhetett a művel. A turné legemlékezetesebb előadásai a meppeli katedrálishoz, a strassbourgi székesegyházhoz és az augsburgi dómhoz kötődnek.

A negyvenéves Szekszárd Big Band február 18-án, hétfőn, 19 órától tartja zenei csemegének ígérkező jubileumi hangversenyét a megyeszékhelyen, a Babits Mihály Kulturális Központ Agóra Színháztermében. Ez alkalommal Rudán Joe lesz a sztárvendég.