helytörténeti szabadulószoba

2019.03.24. 18:10

Egy négyjegyű kóddal lehetett kijutni a raktárból 

Balázs László

Fotó: Makovics Kornél

Hogyan segítsünk az olvasóknak kitörni a komfortzónájukból? – akár ezt a kérdést is nyugodtan feltehették egymásnak azok a diákok, felnőttek akik részt vettek a Illyés Gyula Megyei Könyvtár Internet Fiesta elnevezésű rendezvénysorozatának szabaduló raktár QR-kódokkal című szombat délelőtti rendezvényén.

A Szekszárd, ahol élünk – várostörténet mindenkinek című könyv 16 fejezetéből az első öttel kapcsolatos ügyességi-logikai megmérettetésen kipróbálhatták magukat és tudásukat a résztvevők – mondta Kaposi Ildikó könyvtáros. Az öt témát öt különböző színkóddal jelölték, három helyiségben kellett QR-kódot keresni, melyek a könyv tartalmával kapcsolatos feladatokat tartalmazta akár szöveges formában, vagy egy URL-cím révén, ami egy weboldalra mutatott. A bátor felfedezők, miközben meg kellett találniuk a rejtély kulcsát, Szekszárd történetéről tanultak: a régi idők emlékei mellett a város elnevezésével kapcsolatos tévhitek, valamint a vármegye és az apátság is szerepelt a feladványok között.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában