Vadrózsa Népi Együttes

2019.09.06. 11:30

Hazai és nemzetközi színpadon is ápolják a magyar hagyományt

Fennállása huszonötödik évfordulóját ünnepli idén a dunaszentgyörgyi Vadrózsa Népi Együttes. A negyedévszázad fontos mozzanatait Lisztmájer Henrikné, a csoport vezetője idézte fel.

Hanol Erzsébet

Forrás: Beküldött kép

– Az iskola szakköri csoportjaként kezdődött a Vadrózsa Népi Együttes története 1994 őszén. Valamivel több mint harmincfős létszámmal indultunk, aztán szépen haladtunk, a táncosok mellett citera zenekar és népdalkör is lett – kezdte Lisztmájer Henrikné, az együttes vezetője. Mint mondta, kezdetektől fogva aktív szerepet vállalnak a település életében.

Tíz éven keresztül a nyárbúcsúztató rendezvényükkel színesítették azt, amelyre minden évben más néptánc csoportot hívtak a megyéből, az utóbbi években pedig a Pünkösdölő lett az állandó programjuk, amely évadzáró gála is egyben. Emellett rendszeres közreműködői a falu szüreti rendezvényének, pogácsasütő fesztivált is rendeztek már, karácsony előtt cipősdoboz akciót szerveznek, és a tánctáboruk rendre visszatérő program Dunaszentgyörgyön. Ilyenkor a hangsúly a tánctanuláson van, a fiatalok felkészülnek a következő tanévre, de másra is jut idő, amiben gyakran a falubeliek nyújtanak segítséget. A szülők, a nagyszülők is kiveszik a részüket a megvalósításból, így közösségi élményt nyújt a tábor – tette hozzá az együttesvezető.

A természeti és épített örökséget is megismerik

Arról is beszélt, hogy minden évben tanulmányi jellegű kirándulásokat szerveznek, amelyeken a történelmi, a természeti és az épített örökségeket is megmutatják a gyerekeknek a hagyományok mellett. Jártak már Erdélyben, Rimócon, Kalocsán, Lendván, Szennán, Sióagárdon, Hartán, Fekeden, Geresdlakon, a Mohácsi Történeti Emlékparkban, az Őrségben, Terényben, Gödöllőn és a faddi Mítosz mese galériában Gáti Mariannál is.

Világfesztiválokon is színpadra léptek már

Természetesen előadásaikat is láthatta a közönség többfelé. Regionális néptánctalálkozókon szerepelnek, táncoltak már geresdlaki Gőzgombóc fesztiválon, az uszódi Gubbantós fesztiválon és eddig öt alkalommal kaptak meghívást a pécsváradi Leányvásárra. Volt, hogy a szakmai zsűri három első hellyel is díjazta a csoportot, például az igényes viseletek megjelenítéséért.

Nemzetközi fesztiválok résztvevői is. Ezek közé tartozik például a szerbiai Durindó – Gyöngyösbokréta Fesztivál, illetve az Ausztriában, Grazban rendezett V. World Choir Games Világfesztivál nyolcvan ország részvételével. Nemrégiben a magyar fővárosban, a VI. „Summer in Budapest” Dance and Music Festivalon, valamint Szlovéniában, Lendván a Muravidéki XI. Nemzetközi Néptánc Fesztiválon mutatkoztak be. A különböző minősítőkről számos elismeréssel tértek haza. Mostanáig összesen öt arany-, öt ezüst- és két bronzminősítés fémjelzi a csoport tevékenységét.

Lisztmájer Henrikné arról is megemlékezett, hogy egykor minden évben Tavaszváró találkozót rendeztek Bonyhádon a megyei néptánc csoportok számára, ahol mindig jó visszajelzést kaptak arról, hogy állnak, hiszen velük azonos szinten lévő tánccsoportokkal találkozhattak, ráadásul ismeretségek is köttettek.

Áldozatvállalás és lelkesedés kell

A Dunaszentgyörgyi Vadrózsa Népi Együttest több mint húsz éven keresztül a Bartina zenekar kísérte, de az ő megsokasodott elfoglaltságuk miatt most többnyire az Iszkába zenekarral lépnek fel. A csoport művészeti vezetője az 1994-es kezdés óta Huszárikné Böröcz Zsófia, akit Szabadi Miska bácsi koreográfus ajánlott Lisztmájer Henrikné figyelmébe. Az együttes koreográfiái között számos táj­egység tánca megjelenik, mostanra pedig már nemcsak Huszárikné Böröcz Zsófia, hanem Márton fia is tanítja táncolni a gyerekeket, aki szinte együtt nőtt fel a csoporttal. Az idő mú­lását jelzi az is, hogy akik a kilencvenes években gyerekként kezdtek táncolni az együttesben, ma már a saját gyerekeiket viszik próbákra.

Lisztmájer Henrikné kiemelte, a szülők áldozatvállalása és a gyerekek lelkesedése nélkül nem tudnának ennyire szép eredményeket elérni. Azok a fiatalok sem szakadnak el a csoporttól, akik tanulmányaik miatt nem tudnak ott lenni minden próbán. Ma már erre is megoldás a világháló. Az együttes vezetője azt is hangsúlyozta, nagyon jó a mostani közösség, és bízik benne, hogy szeptembertől még többen csatlakoznak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában