elismerés

2020.01.30. 17:30

KÓTA-díjat kapott a Gárdonyi énekkar alapítója

A zene az emberi lélek formálásának csodálatos eszköze, mely erősíti az összetartozás érzését, személyiséget és közösséget formál. A közös éneklés örömforrás. Ha mélységes alázattal és hittel közelítjük meg, kiragyog belőle az emberi lélek szépsége. Ezt vallja Lemle Zoltán, aki nemrég KÓTA-díjat vehetett át kiemelkedő tevékenysége elismeréseképpen.

Szeri Árpád

Fotó: Naszladi Judit

A Magyar Kórusok Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége (KÓTA) díja azon személyiségeket illeti, akik az amatőr kórus- és népzenei életben kiemelkedő művészeti és közösségi munkát végeznek. A Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium dísztermében tartott rendezvény jubileumhoz is kapcsolódott, hiszen a KÓTA idén ünnepli fennállásának ötvenedik évfordulóját. Erre is felhívta a figyelmet Mindszenty Zsuzsánna elnök, aki Kodály Zoltán szavait is idézte: „a kultúrát nem lehet örökölni, ha az utókor nem adja tovább, egykettőre elpárolog.”

Ebben a továbbadásban alkotott maradandót Lemle Zoltán református lelkész, aki a hazai zenei élet jeleseivel együtt részesült az említett kitüntetésben. A KÓTA-díjat kórusénekes, kórustitkár kategóriában nyerte el, mint a Szekszárdi Gárdonyi Zoltán Református Együttes alapítója és elnöke. 1940-ben született és már gyermekkorában kitűnt zene iránti fogékonyságával és muzikalitásával. Az óvodában is felfigyeltek csengő hangjára, a karácsonyi gyermekjátékokban szólóénekesi szerepet kapott. A Szekszárdi Garay János Gimnázium vonószenekarában hegedűsként játszott. Énekelt a középiskola vegyes kórusában Gerse József karnagy irányítása alatt.

Ezt követően került a Budapesti Református Teológia Énekkarába és a Budapesti Bartók Kórusba. Többször is kapott tenor szóló szerepeket. A főiskolai évek után visszatért Tolna megye székhelyére. Évtizedeken át rendszeresen tudósította a Tolnai Népújságot és a zenei szaklapokat a különböző rendezvényekről. Szekszárdon alapító tagja volt a Madrigál Kórusnak, majd az 1994. év tavaszán a Szekszárdi Gárdonyi Zoltán Református Együttesnek. Azzal a vállalt céllal, hogy örömmondó békekövetek legyenek.

Az egyházi énekkar 2001-től Szekszárd kiemelkedő művészeti együttese. Az alapítástól eltelt időszak jelentős és meghatározó szolgálatokat, újonnan születő rendezvényeket, lehetőségeket hozott a Tolnai Református Egyházmegye gyülekezetei, Szekszárd és tágabb környezet számára is. Az eddigi negyedszázad történetét egyebek mellett két olimpiai bronzérem, több diploma, négy CD lemez és más elismerés is fémjelzi. Igehirdető, kórustag, tenorszóló-éneklő: ez mind – hangsúlyozta Lemle Zoltán – Isten dicsőségét szolgálja.

Jubileumi koncert a templomban

A Gárdonyi Kórus tavaly jeles évfordulókat ünnepelt. Negyedszázados fennállása alkalmából hálaadó jubileumi koncertet tartott Szekszárdon az evangélikus templomban. A Gárdonyi Kórus hívta életre Szekszárdon több mint húsz évvel ezelőtt, 1999-ben a Magyar Kórusok Napja ünnepi hangversenyt, Kodály Zoltán születésnapjára emlékezve, az adventi időszakban. – Egyházi kórusként természetes volt számunkra, hogy csatlakozzunk az Országos Protestáns Napok rendezvényeihez – mondta el lapunknak Naszladi Judit alapító karnagy, középiskolai ének-zene tanár. – Minden év októberében önálló jótékony célú áhítatot tartunk a helyi evangélikus templomban, ahol kiváló akusztika és megfelelő állapotú orgona áll rendelkezésükre.

Borítókép: Lemle Zoltán a díjátadó ünnepségen, mellette balra Somogyváry Ákos, a KÓTA tanácsadó testületének elnöke

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában