Komolyan veszi a játékot, mert tudja, hogy a siker ára a munka

– Zenész családból származik?

– Bányász családból – mondja Fricz Józsefné. – Édesapámék tizennégyen voltak testvérek, s mindannyian nehéz körülmények közül indulva, a saját erejükből váltak valakikké. Apám például földalatti munkát végző villanyszerelőből lett a vállalat személyzeti főosztályvezetője. Fiatalkorában még édesanyám is bányában dolgozott, mint gépkezelő. Úgyhogy távol állt a családtól a zene. Azt olyan szabadidős tevékenységnek tekintették, mint a bélyeggyűjtést vagy a biciklizést. A kemény munka volt a valami. Én meg már általános iskolás koromban jártam zeneiskolába, aztán jött a művészeti középiskola, aztán hónom alá csaptam a kottát, a fafuvolát, és elsétáltam felvételizni a főiskolára. Tizenhét jelentkező közül egyedül én jutottam be a fuvolaszakra. Több helyre pályáztam, több helyre felvettek. Apám nézegette a papírokat, s rákérdezett: „Hát ez micsoda?”. „Csak úgy kipróbáltam” – mondtam, s már repült is a füles. Nem azért, mert jelentkeztem, hanem azért, mert nem álltam ki határozottan amellett, amit el akarok érni. Gyakorlatilag a szó szoros értelmében, „játszva” eljutottam a diplomáig. Az, hogy tehetséges vagyok, számomra akkor derült ki igazán, amikor tanítani kezdtem, s láttam, hogy egyeseknek milyen erőfeszítés megtanulni egy darabot, amit én sokkal kevesebb gyakorlással, sokkal jobban előadtam.

– Aztán zökkenőmentes út következett? Zenetanári pálya?

– Zenetanári pálya, de nem zökkenőmentes út. Sok minden érdekelt már tinédzserkoromban. Szerettem hímezni, varrni, rajzolni, táncolni, bábozni, szavalni. Nyaranta elmentem dolgozni, ribizlit szedni, strandra pénztárosnak, konyhalánynak, postáskisasszonynak. Kórusban énekeltem, zenekarban játszottam a későbbi férjemmel együtt. Már középiskolában egy osztályba jártunk, igazi diákszerelem volt a mienk; 42 éve vagyunk házasok. Mindketten Pakson kezdtünk dolgozni, zenét tanítani. Ő aztán váltott: a munkája lett a hobbija, és a hobbija a munkája. Informatikus. Én 12 év elteltével, a harmadik gyerek megszületése után, 1994-ben jöttem át a tolnai zeneiskolába, fuvolatanárnak. (Pakson, kollégákat helyettesítve trombitát, kürtöt, furulyát, oboát, klarinétot és fagottot is tanítottam, a fuvola mellett.) Igazgatói megbízást 2007-ben kaptam. S most, negyvenéves munkaviszonnyal nyugdíjba készülök. A sétálóidőmet töltöm. De elképzelhető, hogy januártól ismét adok órákat, mert nagy a tanárhiány.

– Intézményvezetővé válva megváltozik az ember?

– Másként kell szemlélni felülről egy iskolát, mint belülről. Mi a koncepció, merre tart az oktatásirányítás? Néha keménynek is kell lenni, mert döntéseket hozunk, s azokért mi vagyunk a felelősök. Mindeközben a személyiségemet igyekeztem megőrizni, s ha úgy éreztem, hogy itt-ott kinő egy vadhajtás, lemetszettem. Tolnán jobb volt a munkahelyi légkör, mint Pakson. Egymás megbecsülésén alapuló, családias. A problémák megbeszélése elengedhetetlenül fontos, akkor is, utána, a vezetői állásfoglalás nem mindenkinek tetszik. Nekem se tetszik minden. Például az, hogy a mai, rohanó világ – amikor gyorsan és felületesen foglalkozunk ezzel is, azzal is –, nem kedvez a zenetanításnak. Ehhez idő és elmélyültség szükséges. Ha a szülő megveszi a gyereknek a csillivilli hangszert, azt hiszi, azzal kész a dolog. A gyerek meg tíz percet gyakorol, és elmegy tőle a kedve, mert nem érkezik a taps. Kitartóan dolgozni valamiért, ez manapság nem divat. Mi, a férjemmel és zenészbarátaival létrehoztuk Pakson a Roger Schilling zenekart, amit harminc éve működtetünk. Odatesszük magunkat, a fellépő ruhák vasalásától, a próbákon át, az előadásokra való utazások megszervezéséig, mert tudjuk, hogy a siker ára a munka.

Több növendéke művész, művész-tanár lett

Fricz Józsefné 1959-ben született Pécsen. Egy húga van. Tanulmányait a pécsi Zeneművészeti Szakközépiskola után a Zeneművészeti Főiskolán folytatta. Diplomát 1981-ben szerzett. Dolgozni a paksi zeneiskolában kezdett, majd 12 évvel később átkerült a tolnaiba. Fuvolatanár, 2007 óta igazgató. Nyugdíjba ez év végén vonul. Férjezett, három gyermeke, négy unokája és egy dédunokája van.

Férjével – aki eredeti végzettségét tekintve szintén zenetanár – és zenész barátaikkal, 1991-ben megalapították Pakson a Roger Schilling hagyományőrző sváb zenekart. Az együttes megkapta a Pro Urbe Díjat (2008) és a Pro Cultura Minoritatum Hungariae kitüntető díjat (2014). Friczné, mint tolnai intézményvezető és közéleti személyiség, Tolna városért díjban részesült (2017). Az elmúlt 15 évben a bonyhádi zeneiskolában is tanított, a szaktanárhiány miatt. Növendékei közül többen művészek, művész-tanárok lettek.