kiállítás

2020.09.01. 19:10

Nagy értéke van egy jól elkapott pillanatnak

Varga Szilvia

Dombóvári alkotók fotóiból nyílt kiállítás még pénteken este a Magyar Fotográfia Napja alkalmából. Tilinger Sándor, Őri Gábor, Sztropkó Nelli, Horváth Eszter és Huba képeit tekinthetik meg az érdeklődők a város művelődési házában. Az idei a tizennyolcadik kiállítás a jeles nap alkalmából. A rendezvény ráadásul az első volt abban a sorban, amely az ünnepi héthez kapcsolódik. Szeptember első napjaiban, Dombóváron a megyenapon a megyei önkormányzat kitüntetéseit vehették át az arra érdemesek, a városi elismeréseket pedig Dombóvár várossá nyilvánításának ötven éves évfordulójához kapcsolódó ünnepen fogják, pénteken.

Pintér Szilárd, Dombóvár polgármestere a tárlat megnyitóján köszöntőjében elmondta, Tilinger Sándor hatvan évvel ezelőtt indult el a pályán. Elismerően szólt munkájáról, hiszen hosszú évek óta fogja össze a művészeti ágban tevékenykedőket, és ösztönzi, segíti a fiatalabb generáció fejlődését.

Kerényi Zsolt humán alpolgármester megnyitó beszédében kiemelte, hogy tíz éve érezhetően más értéke lett egy-egy pillanat megörökítésének, hiszen rengeteg fotó készül, amelyet közzé is teszünk a közösségi oldalakon. Ezért is értékeljük másképp ezt a művészeti ágat, amelynek a városban régi hagyományai vannak.

A rendezvényt Tilinger Sándor szavai zárták. A fotós szólt a fényképezés kultúrájáról, és rámutatott a fotótörténet értékeire számos helyi alkotó munkásságán keresztül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában