2021.01.29. 14:00
Száz könyv felett járt az Olvasókirály
Több mint háromszáz könyv tartalmának meggyőző ismertetését hallgatta végig tavaly Schnell-Nagy Erika. Tette ezt nemcsak végtelen türelemmel, de őszinte érdeklődéssel és feltöltekezve is.

Forrás: Beküldött fotó
A kiselőadásokat az általa vezetett intézmény, azaz a Bonyhádi Solymár Imre Városi Könyvtár felhívására tartották világra nyitott értelmű általános iskolások.
– Intézményünk az olvasás népszerűsítése érdekében már 2007-ben, tehát több mint tizenhárom esztendeje útjára indította az Olvasókirály című versenyt – mondta Schnell-Nagy Erika. – Ez a megmérettetés minden évben a magyar kultúra napjától, azaz január 22-től december 20-ig tart. Tavalyi felhívásunkra tizennyolc tanuló jelentkezett, a többség kitartóan olvasott, összesen háromszáztíz könyvet. Most is rendszeresítettük azokat a könyvtári füzetecskéket, melyekbe csak akkor rögzítettünk könyvcímeket, ha azok tartalmát a versenyző hitelesen elmondta. Sajnos a járvány miatt közel öt hónapon át zárva tartottunk, így a találkozások és ismertetések egy része elmaradt, nem is beszélve arról, hogy a jelentkezők is kevesebb kötetet olvashattak a tavaly előtti Olvasókirályhoz képest. Mindenesetre azt nyugtázhattuk, hogy tavaly a gyermekek körében a legnépszerűbb kiadványoknak a Geronimo Stilton- és Tea Stilton-sorozat bizonyult. Átadási ünnepséget ugyancsak a vírus miatt nem tarthattunk, de azért a díjakat már több ifjú olvasónknak is átnyújtottuk.
Az elmúlt évet tekintve az Olvasókirály – aki kilenc könyvvel túlszárnyalta a tavalyi rekordot – száznegyvennégy könyv áttanulmányozásával Kálmán Kata lett. 1. helyezett: Antalicz Anna (32 könyv), 2. helyezett: Hudvágner Bori (31 könyv), 3. helyezett: Böcz Emma (20 könyv). A könyvtár igazgatója azt is közölte, hogy január vége lévén, már útjára is indult az idei Olvasókirály-vetélkedő.