A ma már nem létező faluban is kontyba fonták hajukat a nők

Aranyozott ezüstből készült az a fátyoltű, amit tavaly ajándékozott Mészáros Péter a Wosinsky Mór Megyei Múzeumnak. A régészeti anyagot gyarapító, míves tárgyi emlék – egyúttal a február hónap műtárgya – a Cikó és Ófalu határában 17. században elpusztult Eszterpusztáról származik.

– A 16–17. századi temetőkből viszonylag nagy számban kerülnek elő hajtűk – mondta el lapunknak K. Tóth Gábor, a múzeum régész muzeológus munkatársa. – Az egyszerűbbek bronzból készültek, de vannak díszesebb példányok is, nemesfémből, filigrándíszítéssel, ékkővel. Előfordul, hogy egy-egy sír egyszerű és díszes, nemesfém tűket rejt magába. Keltezésükre támpont az 1882-ben előkerült bánffyhunyadi kincslelet. Ebben a leletanyagban a díszes tűk mellett ott találjuk Bethlen Gábor erdélyi fejedelem 1622-ben és 1625-ben vert pénzeit is.

Ezekkel a tűkkel annak idején kontyot, vagy fátylat rögzíthettek a lányok és asszonyok. K. Tóth Gábor megjegyezte, hogy mind a konty, mind a fátyolviseletre vannak írásos adataink. Apor Péter Metamorphosis Transylvaniae című, 1736-ban befejezett, a korabeli erdélyi szokásokat is megörökítő művében a székely asszonyról ezt írta: „Minden lófő vagy darabant embernek az felesége nagy kontyot viselt, abban nagy két tőt szúrt fel, mintha két szarva lett volna; az konty felől való része az tőnek hólyagos volt… némelyeknek az hólyagja aranyas, az többinek olyan volt az micsodás tőle kitölt…”

Wilhelm Dillich 1600-ban a fátyolhoz használt tűkről ezt vetette papírra: ,,Fátyolukat fejük körül csavarják, s nagy gömbös tűkkel szúrják le.”

Nagyban hasonló tűk több lelőhelyről is előkerültek. A Balassagyarmat – Bercsényi utcai gömbtagos fátyoltű aranyozott ezüstből készült. A gömbdísz felső tagján négy levélből álló kivágás látható melyek közé négykarmú rekeszekbe egy-egy gránátkövet foglaltak. A négylevelű kivágások alatti függőleges karikákba egy-egy páros vízszintes bevágással tagolt lemezes csüngőt, lakatdíszt helyeztek.

Az ezen a területen fellelt Mátyás-kori, 1488 körül vert ezüst obulus és az ettől nem messzire megtalált II. Ulászló (1471–1516) pfennig a hajtűt – fenntartásokkal – a 15. század végére, a 16. század elejére datálja.

Bárdudvarnokon a 291. sírban eltemetett nő koponyájánál hét darab ezüstből, illetve bronzból készült tű sorjázott. Öt tű végét kis kéttagú gömböcske zárta. A hatodik tű feje kisebb méretű aranyozott gömböt formázott. A legnagyobb, hetedik tű végén nagyméretű aranyozott gömb helyezkedett el, melynek két fele között borda, a tetején csúcsos dísz, a foglalatokban tizenhat darab kék és fehér kő volt. A foglalatok egyik fele nem közvetlenül a gömbön, hanem az arról lógó kis lapocskákon, csüngőkön kapott helyet. Tág időhatárok közé, a 16–18. századra keltezhető.

A Kaposvár 61. úti temető 772. sírjából két fátyoltű került elő, ezek közül az egyik rezgőtű volt. A 773. sírból a három darab fátyoltű közül kettő csüngős tagokkal volt díszítve. Ebben az esetben a készítés időpontjának meghatározásához II. Mátyás (1608–1619) közelben talált dénárja nyújthat segítséget. Záró példaként említésre méltó még a drégelypalánki kincslelet egyik hajtűje, mely nagyban hasonlít az eszterpusztaihoz, de ez estben nincsenek további támpontok.

– Datálás szempontjából tehát kevés információnk van és ezek közül is kevés a megbízható adat – folytatta K. Tóth Gábor. – A balassagyarmati tűt Mátyás obolusa és II. Ulászló pfennigje alapján a 16. század elejére, a kaposvári temető fátyoltűs sírjait II. Mátyás dénárja alapján pedig a 17. század elejére keltezhetjük. A bárdudvarnoki és drégelypalánki tűk sajnos pontosabb kormeghatározáshoz nem nyújtanak segítséget.

Hasonló, de csüngők nélküli fátyoltűk a bánffyhunyadi leletcsoport alapján a 17. század első felében, a tolnai kincslelet szintén csüngő nélküli hajtűi pedig a 16. század legvégén készülhettek. Érdemes megjegyezni, hogy a 16. századi lakatdíszes gyűrűkkel ellentétben, a díszítéseiben nagyon hasonló rezgőtűk csüngői – a balassagyarmatin kívül – nem lakatformájúak, hanem elnyújtott, felső végén lekerekített téglalap alakúak. Úgy tűnik, hogy a legkorábbi példányok lakatformájú csüngődíszei az idők folyamán stilizálódtak, elvesztették eredeti formájukat. Régészeti adatok alapján tehát a 16. század elejétől a 17. század első feléig voltak divatban a gömbtagú fátyoltűk. Így az eszterpusztai fátyoltűt is erre az időszakra, azon belül is inkább annak második felére, a török korra lehet datálni.

A több évszázados tárgyi emlék főbb ismertetőjegyei

Hossza 14,7 centiméter, gömbtagjának átmérője 2,7 centiméter, két darab vékony falú, áttört félgömb alkotja. A két félgömb között borda, a tetején négyágú, csúcsos dísz található. A csüngőket foglalatos vörös kövek díszítik. A gömbtesten szintén négy-négy, foglalatos kő helyezkedik el. A gömb felületét fonatmintás íves vonalak hálózzák be. Ezek a gömbtesten lévő köves foglalatok körül homorú ívű rombuszalakzatot alkotnak, melyet egy kör alakú fonat fog közre.

A rombusz csúcsi és a körvonal találkozásait egy-egy, gyöngyöt utánzó gömböcske ékesíti. A rombusz keretein belül, szimmetrikusan helyezkedik el négy apró, kör alakú fonatdísz, ezek melyek tengelyében van a foglalatos kő. A csüngőtagok homorú háromszöget alkotó fonatminta közepéből indulnak ki. A háromszöget boltíves fonat fogja közre, a háromszögek csúcsai és a boltívek metszéspontjában itt is egy-egy gyöngyutánzat található.

Borítóképünk: K. Tóth Gábor a török korból ránk maradt, míves gömbbel rendelkező fátyoltűvel