A viseletkészítés, az öltöztetés tudományát is tovább kell adni

– Milyen régi a táncegyüttes? 

– Így, bejegyzett formában 1991-től működik a Sióagárdi Hagyományőrző Egyesület – mondja Gergely Judit. – Az előzmények egészen az 1930-as évekig, a Gyöngyösbokréta-mozgalomig nyúlnak vissza, amikor sok hasonló néptánccsoport alakult országszerte. A folytatás meglehetősen hullámzó volt, attól függően, hogy akadtak-e húzóemberek egy-egy korcsoportban, vagy nem. Most is egy ilyen generációváltási, újraépítkezési periódusnál tartunk. Fokozatosan átveszem, átvesszük a feladatokat Horváth Csillától, aki több mint húsz éven keresztül sok tudással és nagy lelkesedéssel vezette az egyesületet.

– Miben más a sióagárdi tánc, mint mondjuk a sárközi? 

– Minden tájegység népi kultúrája kisebb-nagyobb mértékben eltérő. Volt itt a hetvenes években egy gyűjtés. Összeszedték a tipikusan agárdi táncokat. Nincs sok, de például a karikázó, a lányok körtánca kimondottan a miénk. Az egész Kárpát-medencében egyedi. Sokfelé jártunk fellépni, főleg a 2006–2013 közötti időszakban: Franciaországban, Németországban, Lengyelországban, Olaszországban. Most viszont, a koronavírus miatt nemhogy fellépni, de még próbálni sem tudtunk. A szeptemberi szüreti napra összekaptuk magunkat; tavaly az volt az egyetlen rendezvény, amelyen szerepeltünk.

– És az idén mi várható? 

– Áprilisban megyünk Szekszárdra, három párral, a nyáron pedig gyermektábort tartunk, mert gondoskodni kellene az utánpótlásról. A hagyományőrző együtteseknél az a lényeg, hogy több generáció táncol együtt. Ezen még dolgoznunk kell.

– Vissza lehet csalogatni a gyerekeket a virtuálisból a valós világba? 

– Meg van szabva az én három gyerekemnek is, hogy naponta mennyit kütyüzhetnek. Próbálom ránevelni őket a közösségi létre. A település biztonságos, van hova eljárni bandázni, menjenek, mert fontos a sport is, a kirándulás is, a tánc is. S ha már van baráti társaság, onnan csak egy lépés a helyi hagyományok közös megismerése, ápolása.

– Itt maradnak a fiatalok? 

– Általánosságban nem mondható ez ki, viszont vonzó a hely, közel a megyeszékhely, és onnan is többen kiköltöznek ide. Nem csökken számottevően a lélekszám, ha akad egy-egy eladó ház, gyorsan elkel. Szép a környék, megújult a központ, a bevezető út, a Sió-híd. Akik ideköltöznek, érdeklődni kezdenek a helyi hagyományok iránt, eljönnek az aratónapra, a szüreti napra, némelyik kölcsönkért viseletbe öltözik, és élvezi a programot. A gyereke már magáénak is érezheti az agárdi hagyományokat.

– Elég sokfajta és sokszínű az itteni népviselet. 

– Igen, szép, gazdag a viseletünk. Elárulja a viselője korát, családi állapotát, és azt, hogy milyen alkalomra öltözött fel. Hétköznapi darab többek között a vászonpéntő (szoknya) és a melles kötény. Ünnepi a fehér gyolcs- szoknya, a felső szoknya, a selyem, varrott virágú kötény, a slingelt ümög (ing) és a selyem pruszlik (mellény). Sajnos, akik el tudják készíteni ezeket a dolgokat, kihalófélben vannak. Úgyhogy nekünk, a hagyományőrző egyesület tagjainak, nemcsak a táncot kell továbbvinnünk és továbbadnunk a táborozó gyerekeknek, hanem a viseletkészítést is. Legalább az alapokat. Például a hímzés mintakincsét. Mindemellett az öltöztetés is külön művészet: redőbe szedni a szoknyákat vagy elkészíteni a fejkötőt. Mert a férjhez ment asszony már hajadonfőtt nem járhat. Van mit tanulnunk, ha nem akarjuk, hogy elvesszen ez a tudás. A közös múltunk. 

Büszkék a múltjukra, Lengyelországban elnyerték az Arany Fokos Díjat Három gyermeke van Gergely Juditnak. Ahogy cseperednek, igyekszik bevonni őket a hagyományőrzésbe. A gyeses időszak előtt a helyi művelődési ház alkalmazásában állt – művelődésszervező, informatikus-könyvtáros végzettsége van –, jelenleg Szekszárdon dolgozik. Helyben az a célja, hogy a hagyományőrző egyesület tagjaival összefogva sikerüljön megőrizni a tánc- és viseletkultúrát.

Magasan van a léc, hiszen nagy múltú az egyesület. Számos sikeres hazai és külföldi szereplés áll mögöttük. Rendelkeznek több kiváló minősítéssel, Muharay Elemérdíjjal, s az idősebbek között akadtak Fülöp Ferenc-díjas táncosok is. Mindezeken túl, egy lengyelországi fesztiválon Arany Fokos Díjban részesültek. Szerencsére van kire támaszkodniuk. Az is biztató, hogy élnek még idős viseletkészítők a faluban, akiktől tanulhatnak, és sióagárdi az országos hírű koreográfus, Szabadi Mihály is.