Hagyományőrzés

2022.06.15. 10:46

Sokan öltötték magukra a csobánjelmezt

A Teveli Fiatalok Egyesülete is részt vett a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum által szervezett Pünkösdi Örökség Ünnepen, ahol a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékén szereplő örökségek mutatkoztak be.

R. G.

Beküldött kép.

A jegyzéken 2013 óta szerepel a bukovinai székelyek betlehemes játéka, a csobánolás is. Ennek a karácsonyi népszokásnak a megismertetése volt a teveli fiatalok feladata. 

A kétnapos rendezvény során „bázisként” a hidasi ház szolgált, melynek udvarán állították fel és mutatták be a csobánolást népszerűsítő kiállítási anyagot. Nagy sikert aratott a teveliek által vitt két csobánjelmez is, amelyeket a nagy meleg ellenére főleg a gyerekek, de néhány vállalkozó szellemű felnőtt is szívesen magára öltött egy-egy fotó erejéig. 

– Lélekemelő napokat töltöttünk a skanzenben, a pandémiás időszak után jó volt újra találkozni a rég nem látott ismerősökkel, barátokkal. Köszönet illeti a program egyik fő szervezőjét, a teveli gyökerekkel rendelkező dr. Pál-Kovács Dórát, akinek a segítségére mindenben számíthattunk! – mondta el Asztalos Zoltán, az egyesület elnöke.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában