2022.11.19. 12:00
Egy átlagember botladozásai
Az amerikai Wallace Ritchie (Bill Murray) váratlanul betoppan Angliában élő testvéréhez, Jameshez (Peter Gallagher). A sikeres üzletember azonban épp nem ér rá csetlő-botló bátyjával foglalkozni, ezért befizeti egy interaktív színházi előadásra, amelyben a színészek segítségével részt vehet egy teljesen valósághű krimiben.
Bill Murray (Fotó: Shutterstock)
Mielőtt az éjszaka elkezdődik, James átad Wallace-nak egy pár Ambassador szivart, hogy később majd ünnepélyesen elszívhassák. Az „Élet Színháza” a résztvevőt egy bűnügyi dráma szereplőjeként kezeli, ami valóságos, külső helyszíneken játszódik. Itt a vendég egy előre elkészült forgatókönyv szerinti történet aktív résztvevőjévé és főszereplőjévé válik.
A feladat mindössze annyi, hogy egy utcai telefonfülkében válaszolnia kell a játékvezető hívására, és elmenni a megadott címre. A telefon meg is szólal, de a hívás egy valódi bérgyilkos számára érkezik. Wallace mit sem sejtve elindul, hogy teljesítse a feladatot, és ezzel kezdetét veszi az őrület.
Az ember, aki túl keveset tudott, egy kémügyekbe keveredő átlagember botladozásairól szól. A cím utalás az Alfred Hitchcock rendezte Az ember, aki túl sokat tudott című krimire. TN
Az ember, aki túl keveset tudott, RTL HÁROM,
szombat, 14.10