Megnyílik a szigetvári kazamatasor

2023.05.04. 21:00

Hamarosan megállíthatjuk Szulejmánt – egy csésze kávé után

Május 19-étől lesz látható a Megállítani Szulejmánt című kiállítás a szigetvári Zrínyi Várban.

Bama

Forrás: Bama

A modern és élményalapú, interaktív tárlat az egész családnak kalandot ígér. Nemcsak a Szigeti veszedelem történetét segít megérteni és átélni, de az ügyesebb látogatók Szulejmán feltartóztatására is esélyt kapnak.

Nem mindennapi élmény vár a látogatókra a neves hazai emlékhelyen. A Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram keretén belül megújuló várban a komplex turisztikai fejlesztésnek köszönhetően feltárul a kétszintes kazamatasor, amelyben az interaktív kiállítás mellett a földszinten kávézó, az emeleten multifunkcionális rendezvényterem nyílik.

Salamon Ferenc várkapitány elmondta, így a vár így további rendezvényeknek, tudományos konferenciáknak és akár csapatépítő tréningeknek is otthont adhat majd reményeik szerint. Az új, május 19-től látogatható kreatív tárlat kurátora Pusztai Tamás, az egri vár régésze, aki tematikus kiállítást álmodott meg Zrínyi egyik legfontosabb történelmi helyszínére.

– Időutazáson vehetünk részt, amelyen, aki „jól dolgozik”, az előtt lehetőség nyílik arra, hogy megállítsa Szulejmán szultánt – hívta fel a figyelmet Salamon Ferenc. A látogatókat különféle digitális újdonságok, látványelemek is várják, sőt, arra is lehetőség nyílik majd, hogy a korabeli fegyvereket és öltözeteket magukra öltsék.

A tárlat emellett a nyelvezete miatt a mai olvasók számára már nehezebben értelmezhető Szigeti veszedelmet is érthetővé és átélhetővé kívánja tenni a látogatók számára, a mai kor logikájával. Nemcsak a kazamatasoron várható azonban a megújulás.

– A vár kültéri részei is rendbe lettek téve, így a kirohanás helyszíne is sokkal jobban értelmezhetővé vált – árulta el a várkapitány. Hozzátette, az új látnivalókhoz illeszkedve bővül a tárlatvezetések köre is, helyszínspecifikus és kortörténeti sétákon egyaránt részt vehetnek majd az érdeklődők. A Szulejmán dzsámiban az Ali pasa dzsámiját ábrázoló makett mellett egy film is látható lesz a mai Szent Rókus templom történelmi korokon átívelő evolúcióját bemutatandó.

– A várfal teljes egészében körüljárható lesz. Létrejött egy magasított rész, amelyről az egész környéket be lehet látni – számolt be Salamon Ferenc a várható élményekről, s hozzátette, akárhányszor is járt valaki Szigetváron, ilyen kilátásban eddig még biztosan nem volt részük.

A teljes cikket elolvashatja itt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában