Könyvbemutató

2023.09.30. 11:30

Harminc év történetei az anyakönyvvezetőtől

Tavasszal arról az örömteli hírről számoltunk be, hogy nyomdába került a szekszárdiak, sőt Tolna vármegyeiek által is jól ismert Sas Erzsébet új, szám szerint nyolcadik kötete, amelyben egykori hivatásának műhelytitkaiba engedett bepillantást a nyugalmazott anyakönyvvezető. Most végre még jobb hírrel szolgálhatunk: immár megjelent a sokak által várt új kiadvány.

Gazsó Rita

Sas Erzsébet és Budavári Miklós a könyvbemutatón (Fotó: M. K.)

Egy anyakönyvvezető emlékei címmel a napokban jelent meg Sas Erzsébet, vagy ahogy ismerősei, barátai szólítják, Sasi nyolcadik könyve. A számos önzetlen támogató hozzájárulásának köszönhetően kiadott és Gänszler Bea által szerkesztett új kötetből ezúttal az anyakönyvvezetői hivatás szépségeit, nehézségeit és örömeit ismerhetjük meg érdekes, különleges történetek révén.

A nyugalmazott anyakönyvvezető három évtizedet felölelő pályafutása alatt párok ezreit adta össze, de nemcsak emiatt ismert szereplője Szekszárdnak és Tolna vármegyének egyaránt: számos lapban jelentek meg cikkei, melyeket minden alkalommal az emberközeliség jellemzett. 

– A mai könyvbemutató egy olyan, a városban mindenki által ismert személyhez kötődik, aki közéleti tevékenységét, hivatását, életének állomáshelyeit és az ezzel kapcsolatos emlékeit, történeteit tekintve maga a város múltja, jelene és jövője – fogalmazott a pénteki eseményen Berlinger Attila. A Babits Mihály Kulturális Központ igazgatója köszöntőjében felelevenítette Sas Erzsébet szekszárdi pályájának különböző állomásait, az anyakönyvvezetői hivatás lezárultát követően megkezdett újságírói korszakát, amelyet a megyei napilap, a Tolnai Népújság és a városi Szekszárdi Vasárnap mellett olyan országos lapok jellemeztek, mint a Képes Újság, a Családi Lap vagy a Magyar Temetkezés című szakmai kiadvány. Emlékeztetett fontos karitatív feladataira, szép számú és jelentős kitüntetésére, díjaira, de hozzátette, Sasitól tudja, hogy számára a legtöbbet mindig az emberek megbecsülése, szeretetet jelentette.

Sasi Tóbiás Györgyinek dedikálja az új, nyolcadik könyvét (Fotó: F. V.)

Gänszler Bea szerkesztő méltatását G. Pártai Erika tolmácsolta a könyvbemutatón. A szerkesztő rendhagyó műnek nevezte a könyvet, abban az értelemben, hogy Sasi nem újságíróként vagy a családtörténetét feldolgozó magánemberként, hanem az eredeti hivatása iránt elkötelezett anyakönyvvezetőként írta meg azt. Bár hozzátette, hogy az írásokból megmutatkozik a gyakorlott tollforgató, a tudósító, a tűpontos emlékezettel megáldott történetmesélő. "Olyan érzékletesen keltette életre a lelki kincsesládikájából kikéredzkedő történeteket, hogy olvasásuk során egy szempillantás alatt az anyakönyvvezetői irodába vagy a Művészetek Házába képzelhetjük magunkat" – fogalmaz az előszóban Gänszler Bea.

Sas Erzsébet elmondta, hogy a könyvet igyekezett úgy összeállítani, hogy ne csak esküvői és irodai történetek legyenek benne, hanem többféle, amelyet ez alatt a harminc év alatt anyakönyvvezetőként megélt. – Sokan azt hiszik, hogy a munka csak abból áll, hogy szépen kisminkelve, csinos ruhában felveszem a nemzeti színű szalagot, kiállok és a szerelemről beszélek. Ez a legkisebb része a munkának – hangsúlyozta a nyugalmazott anyakönyvvezető, aki igyekezett néhai hivatása apróbb részleteibe is beavatni az olvasót.

Az esten, amelyen megható, vicces és nosztalgikus pillanatok váltották egymást, a szerző beszélgetőpartnere, ahogyan a korábbi könvbemutatók alkalmával is, Budavári Miklós volt. Az eseményen részleteket hallhattunk a kiadványból Farkas Beáta, G. Pártai Erika és Balogh Éva tolmácsolásában, Gebhardt Csaba, Hauszer Beáta és Szakács Róbert pedig zenével és énekkel színesítette a programot.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában