TV-ajánló

2023.11.09. 10:06

Ez maga a rém­álom megvalósulása

A Motel című 2005-ös horror maga a rém­álom megvalósulása, szerencsére csak a filmvásznon.

Brunner Mónika

Jay Hernandez, a film egyik főszereplője.

Forrás: Shutterstock

Három jóképű fiatal férfi, köztük két amerikai főiskolai hallgató és izlandi barátjuk európai körútjuk során Hollandiába látogatnak, Amszterdam szórakozóhelyein, bordélyházaiban járnak. Találkoznak egy Alekszej nevű férfival, aki meggyőzi őket, hogy ahelyett, hogy Barcelonába mennének, keressenek fel egy szlovákiai szállót tele gyönyörű nőkkel.

Így hát hárman felszállnak egy szlovákiai vonatra, és a két amerikai turista két szép nővel, Natalyával és Svetlanával ismerkednek meg közelebbről, míg izlandi barátjuk a szintén szép Valával távozik. Ám végül a pokol vár rájuk, őrült, szadista gyilkosokkal néznek szembe. 

A film egyik producere Quentin Tarantino, producere még Eli Roth, aki rendezte és írta is a filmet. Az általa megalkotott cselekmény középpontjában egy szlovák bűnszervezet áll, amely ártatlan külföldieket csalogat szállóikba, ahol gazdag szadisták kínzásért és gyilkosságért licitálnak rájuk. A filmben kiderül, hogy a kultikus csoport hierarchiája nemzetközi szinten működik. 

A filmet egy valós thaiföldi weboldal története ihlette, amely felajánlotta embereknek, hogy tízezer dollárért Thaiföldre utazhatnak és fejbe lőhetnek vagy megkínozhatnak valakit. A weboldalra Eli Roth bukkant rá, és azonnal lecsapott a történetre. Tarantinónak is tetszett az alapötlet, és arra biztatta Eli Rothot, hogy még aznap azonnal kezdjen el piszkozatot írni, ez később a Motel történetének alapját képezte.

Motel, Paramount, 23.20

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában