Elkezdtem olvasni a Koránt, igencsak meglepett

Az lepett meg, hogy az iszlám szent iratok gyakorlatilag a Bibliára épülnek. Úgy tűnik a muszlimoknak nincs saját teremtéstörténetük – mint például a finneknek a Kalevala –, nincsenek a hitvilágukat benépesítő mitológiai alakok – mint a görögöknél az Olimposz lakói –; egyszerűen kölcsönvették a zsidókét.

Jehova helyére odaültették Allahot, Jézust lefokozták istenfiúból egy prófétává, és a legfőbb próféta tisztségét Mohamed kapta. Az első száz oldalon – amit eddig elolvastam – felbukkan többek között Ádám, Noé, Mózes, Ábrahám, Ismael, Áron, Dávid, Salamon, Mária és Jónás is.

Szó van a Paradicsomról, a gyehennáról, a sátánról és az angyalokról és a Vöröstengeren való, száraz lábbal történt átkelésről. Rendelkeznek a szúrák arról is, hogy ne legyenek kisemmizve az özvegyek, az árvák és az elbocsátott feleségek. Úgy tűnik, hogy az emberi szerezni vágyás független a földrajzi helytől, a történelmi kortól és a hitbeli hovatartozástól.

Néhol Allah elnéző és könyörületes, de legtöbbször szörnyű haragú, akinek büntetése rettenetes lesz. (A Bibliában is színre lép időnként a haragvó Isten, de a fő motívum a megbocsátás és a szeretet.)

A Biblia ezt parancsolja: Ne ölj! A Korán így rendelkezik: Egy hívőnek nem szabad megölnie egy másik hívőt – kivéve, ha tévedésből teszi.

Nem akarok vallások közötti rangsort felállítani. Nincsenek kellő ismereteim a zsidók és az iszlám hívők múltját, esetleges közös gyökereit illetően. Annyit tudok, hogy Mohamed nagyjából Jézus után ötszáz évvel élt, tehát egyértelműnek látszik, hogy ki, kinek a „munkásságából” meríthetett.

Persze az élet más területein is előfordulnak ilyen „szabadfelhasználások”. Itt van például a magyarkártya. Milyen figurák láthatók a lapokon? Svájci nemzeti hősök, az élen Tell Vilmossal.