2017.08.31. 17:43
Csoknyai ötödik
A 81 kilogrammos Csoknyai László ötödik lett a budapesti cselgáncs-világbajnokság csütörtöki versenynapján.
Budapest, 2017. augusztus 31. Csoknyai László gyõz az üzbég Davlat Bobonov ellen a budapesti cselgáncs-világbajnokság férfi 81 kilogrammos súlycsoportjának versenyében a Papp László Budapest Sportarénában 2017. augusztus 31-én. MTI Fotó: Kovács Tamás
Forrás: MTI
A kétszeres olimpikon hatodik mérkőzésén az iráni Szaid Mollaeivel csapott össze, akit legyőzött eddigi két találkozójukon. Legutóbb júniusban a kínai Hohhotban úgy verte meg, hogy riválisát szabálytalan fogás miatt leléptették.
A 11 világkupaéremnél tartó paksi dzsúdós – aki legutóbb 2015 októberében állt dobogóra a vk-sorozatban – még sosem jutott a nyolc közé olimpián, vb-n vagy Eb-n. Ezért érthető lelkesedéssel lépett tatamira a bronzmeccsen, amely csak egy percig tartott, ekkor az Ázsia-bajnokságokról ezüst- és bronzéremmel is rendelkező iráni egy kiemelést megkontrázva átölelte és a földre dobta a 29 éves magyart, és ipponnal nyert.