2017.08.29. 18:54
Pupp Réka korán kiesett
Nem így tervezte a paksi Pupp Réka a szereplését a budapesti világbajnokságon, de úgy tűnik ez már csak egy ilyen vébé.
Budapest, 2017. augusztus 29. Pupp Réka (kékben) és az észak-koreai Szong Szim Rim a budapesti cselgáncs-világbajnokság nõi 52 kilogrammos súlycsoportjának versenyében a Papp László Sportarénában 2017. augusztus 29-én. MTI Fotó: Kovács Tamás
Nem így tervezte a paksi Pupp Réka a szereplését a budapesti világbajnokságon, de úgy tűnik ez már csak egy ilyen vébé. Hétfőn Csernoviczki Éva és Szabó Csaba is idejekorán kiesett, s az ASE fiataljának sem jutott sok sikerélmény.
Hiába várta remek előjelekkel a világbajnokságot a 48 kilogrammos súlycsoportból az év elején 52-re váltó 21 éves lány, sajnos a sorsolás nem neki kedvezett. Az első fordulóban még vazaarival túljutott a koreai riválisán, Szong Szim Rimen, pedig igazából ekkor sem ő számított esélyesnek, hiszen riválisától júniusban a kínai Grand Prix-en kikapott, ráadásul Rim akkor meg is nyerte a viadalt. Ezúttal azonban Pupp volt higgadtabb és a magyar közönség fergeteges buzdítása közepette az aranypontig tartó hosszabbítás első percének végén a karjánál fogva a földre vitte a koreait.
A második fordulóban rendkívül nehéz ellenféllel, az olimpiai és világbajnoki bronzérmes, kétszeres Európa-bajnok Charline Van Snickkel találkozott, a tét már a 32 közé kerülés volt. Braun Ákos tanítványa korábban egyszer meccselt a belgával, s akkor kikapott tőle. A rossz sorozat ezúttal sem szakadt meg, annak ellenére sem, hogy Pupp rendkívül nagyot küzdve 3 perc 55 másodpercig állta a sarat úgy, hogy egy alkalommal egy karfeszítési kísérletből is kiszabadult. Öt másodperccel a vége előtt azonban Van Snick karfeltolás után egy kaszáló mozdulattal földre vitte őt, így ipponnal nyert.
„A végén lankadt a figyelmem, láttam, hogy fárad az ellenfelem, de ez a kis kihagyás már elég volt neki. Bíztam a hosszabbításban, mert abban jó szoktam lenni, sajnos nem így alakult” – mondta szomorúan Pupp Réka.
Edzője, a 2005-ben világ- és Európa-bajnok Braun szerint Van Snick nagyon ügyesen zárta le Pupp kezét, aki ezért nem tudott ellépni az akció elől. „Erőnlétileg elégedett vagyok Rékával, a felénél kezdett fáradni a belga, aki Párizsban úgy lefojtotta őt, hogy el is ájult. Most sokkal jobban állta a sarat, ebben a súlycsoportban még kell rá egy kis izom, és akkor még jobb lesz” – tette hozzá.