Labdarúgás

2018.01.16. 21:52

Csak egy dunaföldvári becsületgól kellett volna

Az OTP Bank Ligában listavezető Ferencvárossal játszott felkészülési mérkőzést a megyei I. osztályú Dunaföldvár FC.

Rónai Gábor

„Jó lett volna egy becsületgól, de így is nagy élmény volt a mérkőzés!” Ezt mondta egy vendégszurkoló tegnap este nyolc óra körül, amikor kifelé sétált a népligeti edzőpályáról. A zord idő ellenére sokan elkísérték a megye egyben ötödik helyen telelő DFC-t, nem mindennap játszhatnak ugyanis az ember kedvencei a Ferencvárossal.

A Fradi alaposan megszórta a dunaföldváriakat, amire előzetesen számítani is lehetett, hiszen az egyik Magyarország nemcsak jelenlegi, hanem mindenkori legjobb csapata, amelyik félidőben most is első helyen áll az OTP Bank Liga tabelláján, míg a másik a megyei első osztályban szerepel. Az egyiknél több milliót keresnek a játékosok, a másikban amatőrök szerepelnek, akik munka mellett fociznak.

Mégis vétek lett volna nemet mondani, amikor jött a lehetőség, s a földváriak éltek is vele. Tegyük hozzá, az FTC szeret Tolna megyei klubokkal edzőmeccseket játszani ilyenkor, januárban: két éve a Bonyháddal, tavaly a Tevellel csaptak össze. Előbbit 17–0-ra verték, utóbbit viszont nagyon megszórták, akkor 23–1 lett a vége.

Ha Böde Dániel megindult a kapu felé, akkor nem lehetett megállítani Fotó: Dömötör Csaba

Ha ebből indulunk ki, a földváriak még jól is jöttek ki az egészből. Barics Péter együttesének amúgy is az volt a célja, hogy gyakorolja a védekezést, de a játékos-edző azzal is tisztában volt, hogy nem gólnélküli döntetlen lesz a végeredmény. S ha visszanézünk a meccsre, tulajdonképpen még meg is lehet dicsérni a földváriakat, akik olykor szépen tolódtak, s amikor esély kínálkozott, a támadásvezetéssel is megpróbálkoztak.

Sőt, a második félidőben Varga Ádámnak, a Fradi kapusának egy ízben bravúrt kellett bemutatnia, hogy megóvja kapuját a góltól. A felkészülést január 9-én kezdő földváriak Tóth Dávid – Varga G., Kőkuti., Hajdók, Horváth A. – Benke, Fröhlich Rajmund, Farsang P. – Markovics V., Fehér M., Kiss P. kezdőcsapattal futottak ki a pályára, csereként Ürmös, Dienes G., Fröhlich Alex, Cislo, Balonyi és Tóth Dániel kapott szerepet.

„Olyan ritmusban futballozott a Ferencváros, amire nem lehetett felkészülni, de nem is készültünk rá. Igazából számunkra egy gálameccs volt a keddi, a játékosaim egy kicsit belekóstolhattak, hogy milyen az NB I listavezetője ellen játszani” – mondta Barics Péter, a földváriak játékos-edzője, aki beöltözött ugyan, de nem lépett pályára.

A Ferencváros szombaton egy másik Tolna megyei klubbal, az NB III-as Szekszárdi UFC-vel meccsel, a megyeszékhelyen, 13 órától.

Thomas Doll kezdőcsapata bizonyult gólerősebbnek

A Ferencváros német szakvezetője, Thomas Doll két csapatot küldött pályára, egyet az első félidőben, egy másikat pedig a másodikban. Így huszonketten mutathatták meg, hogy mit tudnak. Köztük az a Csonka András, aki ősszel, a Videoton otthonában 3–1-re elveszített bajnokin kapott szerepet.

A 16–0-ra megnyert meccs első félidejében a Holczer – Lovrencsics G., Otigba, Leandro, Sternberg – Szpirovszki, Csonka – Ikaunieks, Hajnal, Moutari – Böde D., a másodikban a Varga Á. – Botka, Blazic, Batik, Pedroso – Koch – Varga R., Gorriarán, Rui Pedro, Priskin – Lovrencsics B. tizenegy játszott.

A gólokon Hajnal (5., 11-esből, 18.), Böde (7., 20., 34.), Csonka (24.), Ikaunieks (42., 44., 45.), Priskin (51., 76.) és Lovrencsics B. (55., 61., 84.), Rui Pedro (87.), Gorriarán (90.) osztozott. A lett Janis Ikaunieks próbajátékon volt, három gólja jó ajánlólevél lehet számára egy esetleges szerződéshez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!